Sport

Az Újpestbe igazol Szalma

2008-01-22 10:53

ADD TO IWIW FACEBOOK TWITTER LIVE GOOGLE szalmap.jpg

Az Újpest FC leigazolta a Diósgyőr tehetséges kapusát, Szalma Pált. A borsodi gárdát négy és fél éven át erősítő futballista bevallotta: nagy lehetőségnek tartja az újpesti szerződést. Az 1982. március 12-én Vásárosnaményban született kapus már 10 évvel ezelőtt tagja volt az akkor NB I B-s Nyíregyháza felnőtt keretének, bajnokságot is nyert a csapat, de Szalma Pál ekkor még nem kapott lehetőséget. Tizennyolc esztendős korában Záhonyba igazolt az állandó játéklehetőség reményében, fél év múlva pedig a Vasashoz került. Az angyalföldieknél azonban csak edzhetett, mert a szerződtetését a vezetők nem tudták az átigazolási időszak végéig lebonyolítani.

A meccshiányt Nyírvasváriban pótolta a hálóőr, aki a következő szezonban a harmadik osztályú Nyírbátor együttesében védett. De csak egy évig, mert felfigyelt rá a Diósgyőr. 2003-ban igazolt a miskolci együtteshez, amellyel feljutott az NB I-be. A 2003/2004-es szezonban a BKV Előre ellen 2-0-ra megnyert meccsen mutatkozott be a felnőtt profibajnokságban. Az NB I-es debütálásra 2006 tavaszán került sor, mégpedig a REAC elleni 1-1-re végződött hazai bajnokin. A 188 cm magas, 82 kg-os kapus összesen 41 NB I-es találkozón szerepelt, ezen belül volt egy 26 meccses sorozata, amikor is egyszer sem hiányzott a diósgyőri csapatból. A kapus - aki a 26-os mezszámot viseli majd - kiemelte: nagyon sokat köszönhet a nyíregyházi Buús Györgynek és Dajka Lászlónak, illetve a diósgyőri Veréb Györgynek és Kiss Józsefnek, mert ők azok a kapusedzők, akik rengeteget segítettek neki a karrierje felépítésében. „Diósgyőrben a nyáron lejáró szerződésemet közös megegyezéssel felbontottuk, mert az új tulajdonosok más játékosokkal képzelték el a jövőt. Ennek ellenére nagyon sokat köszönhetek a DVTK-nak, többek között itt játszottam első felnőtt profi és NB I-es meccsemet is” - nyilatkozta az ujpestfc.hu-nak a hálóőr. „Nagyon örültem Sallói István megkeresésének, mert az Újpest évről évre komoly célokért küzd, és remélem, hogy ezekből a sikerekből én is ki tudom venni a részem. Bízom benne, hogy sikerül minél hamarabb NB I-es meccsen is bemutatkoznom, és szeretnék bizonyítani, elsősorban magamnak. Tudom, hogy két komoly riválisom van, de nem hátrálok meg a kihívásoktól, minden edzésen és meccsen megpróbálom kihozni magamból a maximumot." Információink szerint egy meghatározó játékos távozhat is a lila-fehérektől, Sándor Györgyöt az angol másodosztályú Plymouth Argyle szeretné szerződtetni.


Az értékeléshez be kell jelentekeznie.

Hozzászólások

Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezned. Jelentkezz be vagy regisztrálj.

Legyél te az első hozzászóló.

Miskolc TV mai műsora

2023-01-30 (Hétfő)
Nincs műsorkiírás erre a napra... nézzen vissza később!