Sport

Nem ijed meg a feladattól

2008-01-16 18:00

ADD TO IWIW FACEBOOK TWITTER LIVE GOOGLE illyes2.jpg

December közepétől új elnöke van a Miskolci VSC-nek. A poszt betöltésére Illyés Miklós, a klub judó szakosztályának vezető edzője kapott megbízást a küldöttektől. Bemutatkoznia senkinek sem kellett, hiszen huszonhárom esztendeje buzog zöld-fehér vér az ereiben, az egyesület belső életének áttekintéséhez, megismeréséhez azonban időre van szüksége.

– Amikor tizenkét évesen belépett a sporttelepre, aligha fordult meg a fejében, hogy egyszer ön lesz a klub első embere! Vagy tévedünk?
– Tökéletesen igaza van. Édesanyám hozott le az egyik napközis nyári edzőtáborozásra, ez jelentette az első emlékképemet az egyesületről.
– Ugorjunk nagyot az időben, hiszen az utóbbi években nem csak vezető edzője a judósoknak, hanem az országos szövetség alelnöke is. Kacérkodott a gondolattal, hogy kilép a szakosztály keretei közül?
– Egyáltalán nem, meg sem fordult ilyesmi a fejemben! Kiválóan éreztem magamat a saját kis világomban, eszembe sem jutott másfajta terveket szövögetni. Tavaly nyáron aztán Németh Attila vetette fel, hogy nyugdíjba készül, és rám gondolt az utódlást illetően. Először nem is vettem komolyan, át sem gondoltam igazából. Ősszel aztán komolyra fordult a dolog, s a küldött közgyűlésen megválasztottak. Módosítottuk a klub alapszabályát, s létrehoztuk az ügyvezetői státuszt, amelyet elődöm tölt be. Németh Attila sokat segít, sok fontos feladatot levesz a vállamról. Számlák, rezsi, működtetés, elszámolások, ezek hozzá tartoznak. Jómagam társadalmi elnökként, fizetség nélkül igyekszem szolgálni az egyesületet.
– Miért voksoltak önre a küldöttek?
– Azt hiszem, hogy a judo szakosztályban végzett elmúlt 5-6 éves munkámat ismerték el. Alkalmazkodtunk a mai követelményekhez, sikerült megújítani a felállást, a működést. Eredményeinkre joggal lehetünk büszkék, a szervezettség és a versenyek megrendezése is okot adott az elégedettségre. Tizenkét edzőt foglalkoztatunk, tavaly közmegelégedésre bonyolítottuk le az ifjúsági Európa-bajnokságot. A felkérés hatalmas kihívás, ugyanakkor óriási megtiszteltetés is.
– Egy szakosztály irányítása lényegesen kisebb feladatot ró az emberre, mint a klub vezetése. Mennyire látja át az MVSC életét?
– Nem vagyok ijedős, és ezért nem félek a feladattól. A működtetés, az egyesület fenntartása mellett ugyancsak fontos a szakosztályok munkája. Nagy meglepetés nem ért, de jelenleg is tart még az ismerkedés időszaka. Tudtam, mit vállalok. Hét szakosztályunk van, de elképzelhető újak beindítása is. Ha képesek önálló életre, jöjjenek! Fontosnak tartom, hogy megtaláljuk a megfelelő embereket az adott posztokra. Egy személynek több feladatot kell ellátnia, pontosan a hatékonyság növelése miatt.
– Továbbra is edzősködik a judósoknál?
– Igen, Kálmán Tiborral viszem a csoportot. Mindent megbeszélünk, szervezés kérdése az egész. November óta például korán reggel is tartok foglalkozásokat.
– Mit tart a legsürgetőbb teendőnek?
– Alapvetően befolyásolhatja az egyesület jövőjét, hogy sikerül-e megszereznünk a vagyonkezelői jogot a MÁV-tól. Ez lehet a túlélés alapja, ezért tárgyalást kezdeményeztünk a társaság vezetőivel.

D. L.



Az értékeléshez be kell jelentekeznie.

Hozzászólások

Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezned. Jelentkezz be vagy regisztrálj.

Legyél te az első hozzászóló.

Miskolc TV mai műsora

2024-04-18 (Csütörtök)
Nincs műsorkiírás erre a napra... nézzen vissza később!