Sport

Miskolcon se bírtak a franciákkal

2008-01-08 10:38

ADD TO IWIW FACEBOOK TWITTER LIVE GOOGLE verese.jpg

Hétfőn este Miskolcon 33-29-re verte előkészületi férfi kézilabda-találkozón az Európa-bajnoki címvédő Franciaország a kontinens-bajnokságra készülő magyar válogatottat.

Skaliczki László szövetségi kapitány a mérkőzés után igen elkeseredetten nyilatkozott: - Gyöngén játszottunk. Nem voltunk elég frissek. Az egy-az-egybeli párharcokban nem tudtuk felvenni a versenyt a franciákkal, szinte valamennyi ilyen csatát elveszítettük. Tulajdonképpen csak a mérkőzés elején, 5-5-ig volt elfogadható a játékunk, feszes a védekezésünk, utána felbomlott a rend, a váltásokból adódó figyelmetlenségek, az előkészítetlen akciók azt eredményezték, hogy a franciák egyre jobban elhúztak.
Úgy mentek át rajtunk, mint kés a vajon. Kétségtelen, hogy 16-26 után némiképp sikerült rendezni a sorokat, s elkerültük, hogy földbe tiporjanak bennünket, ám a látottak alapján a négygólos különbség számunkra hízelgő, hiszen nagyobb vereséget érdemeltünk volna. Egyénileg voltak pozitív momentumok, egy tizenhat fős keretben még a rossz játék esetén is természetes, hogy vannak jó teljesítmények, de csapatként egyáltalán nem voltam elégedett a produkcióval. Többen lélekben is feladták, s ez nagyon mélyen érint.


Az értékeléshez be kell jelentekeznie.

Hozzászólások

Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezned. Jelentkezz be vagy regisztrálj.

Legyél te az első hozzászóló.

Miskolc TV mai műsora

2024-04-20 (Szombat)
Nincs műsorkiírás erre a napra... nézzen vissza később!