Sport

Újabb Steelers győzelem

2010-04-18 20:25

ADD TO IWIW FACEBOOK TWITTER LIVE GOOGLE

A honi amerikaifutball bajnokság Divízió II osztályának újabb fordulóján, április 17-én Székesfehérvárra látogatott a miskolci acélos csapat. A Steelers az idény második mérkőzését is győzelemmel zárta: 19-21 arányban bizonyult jobbnak a hazai csapatnál.

A Fehérvár Enthroners sem tudta útját állni a Miskolc Steelers csapatának, így a tavalyi, nem túl jó szereplés után úgy tűnik ismét jó évadnak nézhetnek elébe a miskolci szurkolók. Eddig két mérkőzésből kettő, hiszen a nyitó mérkőzésen hazai pályán a Békéscsaba Raptorson úgy vágtak keresztül az acélos fiúk, mint kés a vajon.

steelers_m2.jpg

A székesfehérvári mérkőzés azért nem bizonyult ilyen egyszerűnek, hiszen a hazaiak 19-0-ra hozták az első félidőt. Aztán egy teljesen megújult Steelers futott ki a gyepre, és a végére sikerült fordítaniuk. A mérkőzés második felében már pontot sem engedtek az Enthronersnek, miközben 21-et szereztek!  
Fehérvár Enthroners – Miskolc Steelers: 19-21.
A miskolciak pontszerzői: Imricskó Péter 2 TD, valamint egy elkapott extra (2 pont), Lakatos Bence TD, Horváth Csaba extrapont-rúgás.
A következő mérkőzést hazai pályán május 2-án játszák, az ellenfél a Budapest Cowboys 2 csapata lesz.



Az értékeléshez be kell jelentekeznie.

Hozzászólások

Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezned. Jelentkezz be vagy regisztrálj.

  • 2010-04-26 08:53

    e53m62

    Akinek van kedve kipróbálni ezt a sportot, az jelentkezzen a csapat edzésein. További info: www.miskolcsteelers.hu
  • 2010-04-19 16:53

    Mery

    Több reklámot a SPORTNAK nagyon izgalmas és jó játék. Ide kell ész és nagy-nagy erő, Aki erösnek érzi megát , JELENKEZZ? HAJRÁ MISKOLC STEELERS!!!!!

Miskolc TV mai műsora

2024-04-20 (Szombat)
Nincs műsorkiírás erre a napra... nézzen vissza később!