Életmód

A MÖOSZ az egészségügyi megszorításokról

2010-03-19 10:14

ADD TO IWIW FACEBOOK TWITTER LIVE GOOGLE

A kórházak ápolási és krónikus osztályain ellátott betegek után járó finanszírozás csökkentése miatt tartott sajtótájékoztatót dr. Ódor Ferenc, a Megyei Önkormányzatok Országos Szövetsége (MÖOSZ) elnöke, és dr. Nagy Kálmán, a B.-A.-Z. megyei kórház osztályvezető főorvosa.

Dr. Ódor Ferenc elmondta: az új rendelkezések értelmében az ápolási osztályon ellátottak ellátásért járó teljesítménydíj féléves ápolási ellátást követően 25 százalékkal, egy év elteltével pedig 50 százalékkal csökken. Ugyanakkor krónikus osztályon ellátott betegekért negyedév elteltével a korábbi időtartamra járó 1,2-es szorzó helyett csupán az ápolási tevékenység szakmai szorzója azaz 1,00 számolható el.

- Az osztályokon nyújtandó ellátás költségei nem függenek az ott töltött időtartamtól, az itt elhelyezett betegek negyedév, félév elteltével is ugyanolyan kiadásokat jelentenek az intézmény számára, mint felvételük első napján - hangoztatta dr. Ódor Ferenc, aki szerint nem fogadható el az az indoklás, mely szerint így próbálják a kórházakat "rászorítani", hogy a szükségesnél hosszabb időtartamra ne tartsanak beteget az osztályon, s ezáltal csökkenjenek a költségek. Mint mondta, a jelenlegi társadalmi viszonyoknak is köszönhetően, ezeknek az osztályoknak folyamatosan nagy a leterheltségük, így a jelentkező igények miatt intézmények eddig is igyekeztek a legszükségesebb időrtamra korlátozni az egyes betegek osztályon tartását.

Dr. Nagy Kálmán szerint az ápolási osztályokon elősorban azok az idős, sokszor magatehetetlen nők és férfiak kerülnek elhelyezésre, akiknek az ápolása otthoni környezetben nem lehetséges, szociális körülményeik nem teszik lehetővé hogy otthoni ápolásukról gondoskodjanak, vagy nincs erre alkalmas hozzátartozójuk. Az ápolási osztályokon elvileg kompenzálni lehetne a kieső összeget a térítési díj emelésével, az itt elhelyezettek jelentős része számára azonban a jelenlegi térítési díjak megfizetése is komoly gondot okoz. A krónikus osztályokon pedig - ahol térítésmentes az egészségügyi ellátás - még ez a megoldás sem merülhet fel.

Dr. Ódor Ferenc szerint így vagy az intézmény próbálja kigazdálkodni a kieső különbözetet - ami a jelenlegi helyzetben elképzelhetetlen a szolgáltatás színvonalának csökkentése nélkül - vagy a fenntartótól várja, hogy kiegészítő támogatást nyújtson a részére. - Ezért éreztük szükségét, hogy a Megyei Önkormányzatok Országos Szövetsége is hallassa a hangját e tárgyban, hiszen a legtöbb megszorításokkal érintett intézmény megyei fenntartásban áll, s a megyéket érintő súlyos megszorítások mellett ezek újabbakat raknak a vállunkra - mondta el a MÖOSZ elnöke


Az értékeléshez be kell jelentekeznie.

Hozzászólások

Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezned. Jelentkezz be vagy regisztrálj.

Legyél te az első hozzászóló.

Miskolc TV mai műsora

2024-05-11 (Szombat)
Nincs műsorkiírás erre a napra... nézzen vissza később!