Sport
Az első hazaira készülve
2010-03-03 15:25
Szombaton játssza első hazai bajnoki mérkőzését a tavaszi szezonban a DVTK labdarúgó csapata. A piros-fehérek a Videoton gárdáját fogadják az Andrássy úti gyepszőnyegen, ahol szerdán már folytak az előkészületek: az utolsó simításokat végezték az új lelátón, takarították a tribünt, és a stadionban gyakorlatoztak a bevetési rendőrök is.
A diósgyőrieknek cseppet sem lesz könnyű dolga, hiszen a listavezető látogat Miskolcra. A Videoton a nyitányon a 13. helyen tanyázó Kecskemétet fogadta, és 2:0-ás győzelmet aratva söpörte be a három pontot. Persze, ahogy korábban Tornyi Barnabás már megjegyezte, egyik mérkőzés sem lesz könnyű, de a tavasz tizenöt pillanatából a lehető legtöbbet kell megnyernie a csapatnak, ha bent akar maradni az élvonalban.Ez jelenleg nem tűnik a legegyszerűbb feladatnak, hiszen a debreceni vereség, és a Nyíregyháza győzelme után a DVTK az utolsó helyre csúszott, igaz a minimum célként kitűzött bennmaradó hely csupán kétpontnyira van. A mérkőzés időpontja az eredetileg tervezett péntek helyett szombat 17 órára került át a Videoton kérésére. A mellett, hogy ez az első tavaszi, hazai bajnoki, külön aktualitást ad a meccsnek, hogy ezen a napon „debütál” az új lelátó is a napos oldalon.
Úgy tűnik a tavasz itthoni pillanataira a helyi rendőrség is készül, szerda délben a bevetésiek teljes menetfelszerelésben gyakorolták a stadionbeli feladatmegoldásokat, amire nem valószínű, hogy éppen szombaton, a piros-kékek elleni mérkőzésnél lenne szükség.
Fotók ITT!
Az értékeléshez be kell jelentekeznie.
Miskolc TV mai műsora
2024-05-16 (Csütörtök)
Nincs műsorkiírás erre a napra... nézzen vissza később!
Nincs műsorkiírás erre a napra... nézzen vissza később!
Hozzászólások
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezned. Jelentkezz be vagy regisztrálj.
Legyél te az első hozzászóló.