Városinfó
Zöld Nyíl: sikeres gyermekrajz-pályázat
2010-02-27 15:58
A Miskolc Városi Közlekedési (MVK) Zrt. nemrégiben pályázatot hirdetett óvodások és iskolások részére, Zöld Nyíl Fantázia címmel. A résztvevő gyerekeknek rajzaikon, festményeiken azt kellett ábrázolniuk, bemutatniuk, hogyan képzelik el ők a jövő új, miskolci villamosát. A pályamunkákat a Kocsonyafesztiválon felállított, Zöld Nyíl sátorban kellett leadni, itt szavazhattak rájuk a látogatók, az ünnepélyes eredményhirdetést február 21-én tartották.
Mint ismeretes, február 5-én aláírták a kivitelezői szerződést a közbeszerzési eljárás nyertesével, a Miskolci Zöld Nyíl 2009 Konzorciummal, s tavasszal elkezdődhetnek Miskolc eddigi legnagyobb tömegközlekedési beruházásának, a Zöld Nyíl projektnek a kivitelezési munkái.A tervek szerint sor kerül a Tiszai pályaudvar - Diósgyőr végállomás közötti, 9,6 km hosszú villamospálya felújítására, kiépül a Diósgyőr-Felső Majláth közötti új villamosálózat, s az elvárásoknak, helyi sajátosságoknak megfelelő módon építik át a megállókat. Építészetileg is a környezetbe illő, új megoldásokat alkalmaznak, s a teljes nyomvonalon biztosítva lesz az akadálymentesítés. A járműveken, a megállókban és a végállomásokon korszerű utastájékoztató eszközöket helyeznek el, megújul a javítóbázis, új, korszerű technológiákat, technikai berendezéseket helyeznek üzembe.
A munkába, tervezésbe a lakosságot is be kívánják vonni, erre ötletpályázatokon keresztül biztosítanak lehetőséget a Miskolc Városi Közlekedési Zrt. szakemberei. A miskolciak ilyen módon bekapcsolódhatnak az új megállók tervezési munkálataiba, javaslatokat tehetnek ezek burkolatának anyagára, mottójára. A megállókba kihelyeznek majd egy-egy, az ötletbörzén részt vevők által beküldött régi fotót, vagy az adott lakókörnyezetre jellemző, tipikus tárgyat is. A gyermekek ugyanakkor az MVK Zrt. által meghirdetett Zöld Nyíl Fantázia elnevezésű rajzpályázaton álmodhatták meg a jövő miskolci villamosát.
Csontos Ágnes PR-manager tájékoztatása szerint, a pályázati felhívásra több mint hétszáz gyermekrajz érkezett. A kiállított pályamunkákra több ezren szavaztak, a kezdeményezés nagy közönségsikert aratott. A legjobb rajzok készítői, és csoportjaik, osztályaik ellátogathatnak az MVK Zrt. telephelyére, kipróbálhatják a buszokat villamosokat. A nyerteseket emellett rajzkészlettel is megajándékozták.
- A Zöld Nyíl Fantázia és kísérőrendezvényei vidám színfoltot jelentettek a fesztiválon, a programokat a szakmai látogatók és nagyközönség egyértelmű elismerése kísérte - emelte ki Csontos Ágnes. - A Zöld Nyíl sátorban a kiállított pályamunkák mellett meglepetés filmbemutatóval és a villamos projektről szóló prezentációval, információkkal is vártuk a közönséget, valamennyi rendezvényünk telt ház mellett, jó hangulatban zajlott.
A Zöld Nyíl Fantázia pályázat nyerteseinek listája:
Óvodás kategória: Zsákai Csenge – Kassai úti Óvoda, Tóth Laura - Brigád úti Óvoda, Földházi Anna Eszter - Avastető Óvoda.
Iskolás kategória: Balog Dániel - Kaffka Margit Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Oktatási Intézmény, Orosz Rebeka és Fekete Tünde - Bársony János Általános Iskola Hunyadi Mátyás Tagiskola, Gantner Petra - Könyves Kálmán Általános Iskola és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény, Juhász Viktória - Bársony János Általános Iskola Hunyadi Mátyás Tagiskola, Perge Brigitta - Bem József Általános Iskola, Szűrös Áron - Könyves Kálmán Általános Iskola és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény.
Az Ökológiai Intézet különdíját kapták: Henez Hanna - Bársony János Általános Iskola Hunyadi Mátyás Tagiskola, Tóth Balázs és Csapó Dániel, Káli Milán és Dudás Péter- Bársony János Általános Iskola Hunyadi Mátyás Tagiskola. Az MVK Zrt. különdíját kapták: Maczkó Levente, Galamb Kristóf, Miklós Bodza, Sándor Berill, Flekács Márton - Petneházy úti Óvoda
A közönségszavazatok nyertesei:Novák Netti Vivien, Kopcsó Péter, Bánóczy Zsuzsanna
Az értékeléshez be kell jelentekeznie.
Miskolc TV mai műsora
2024-05-09 (Csütörtök)
Nincs műsorkiírás erre a napra... nézzen vissza később!
Nincs műsorkiírás erre a napra... nézzen vissza később!
Hozzászólások
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezned. Jelentkezz be vagy regisztrálj.
Legyél te az első hozzászóló.