Sport

Javíthat a Diósgyőr

2009-11-16 11:50

ADD TO IWIW FACEBOOK TWITTER LIVE GOOGLE dvtk-kaposvar-meccs.jpg

- Csattanós pofont kapott múlt szombaton a DVTK. Kikapott a Kaposvártól, de jövő héten még javíthat helyzetén a Diósgyőr.

A szurkolók múlt héten piros-fehér győzelemben bíztak, joggal, ugyanis a Rákóczi az utóbbi tíz évben egyszer sem tudott nyerni Miskolcon! Nos, a sorozatok mindig megszakadnak. Így történt ez most is, a vendégek 3–1 arányú győzelemmel a tarsolyukban utazhattak haza. A vereség azért volt különösen fájó, mert siker esetén a DVTK stabilizálhatta volna helyét, és pontjainak a száma 15-re nőtt volna. A kiesés elleni hadakozásban is lépéselőnybe kerülhettek volna a diósgyőriek vetélytársaikkal szemben, ám könnyelműen elherdálták a lehetőséget.

Az őszi idényből egyetlen összecsapás van hátra (a diósgyőriek a fővárosban az MTK ellen lépnek pályára), gyakorlatilag alig van javítási lehetőség. A kék-fehérek elleni találkozóra  november 21-én kerül majd sor. Érdekes, hogy mostanában meglehetősen sűrűn találkoznak egymással a felek! A Magyar Kupából az MTK kétszer 3–0-s győzelemmel ejtette ki a DVTK legénységét, a Ligakupát ma játszották (a mérkőzést Urbán Eszter vezette) nincs különösebb jelentősége, ám a papírforma sajnálatosan kevés jót ígér a jövő szombati bajnoki mérkőzésre. A DVTK egyébként a héten ismét a vezetőedző nélkül dolgozott. Aczél Zoltánt a válogatott melletti kötelezettsége szólította el, nemzeti csapatunk szombaton barátságos 90 percet játszik idegenben Belgium ellen. A tréner hétfőn még megtartotta az edzést, de legközelebb majd csak november 16-án lehet újból Diósgyőrött látni. Addig a két pályaedző, Benczés Miklós és Földesi Károly dolgozik a kerettel. És hogy milyen közöttük a munkamegosztás? Nos, elosztják a feladatokat egymás között, míg a kapusokkal természetesen Veréb György foglalkozik. Aczél kész edzéstervet hagyott maga után, de a szakemberek folyamatosan konzultáltak. A bemelegítést, valamint az atlétikusságot fejlesztő gyakorlatokat Benczés vezette, Földesinek maradt a labdás rész.

Egy hét múlva a fővárosban, a bajnokság utolsó idei fordulójában játszanak. Ez a fontosabb, hiszen a pontszűkében lévő együttesnek lehetőséget kínál a felzárkózásra. Egyébként az is elképzelhető, hogy a november 21-én sorra kerülő összecsapás lesz Aczél Zoltán vezetőedző búcsúfellépése, ugyanis a szakvezetőnek lejár a fél évre kötött szerződése. A folytatásról egyelőre nem lehet sokat tudni, az is előfordulhat, a felkészülésnek új trénerrel vág neki a gárda.
Diósgyőrött jól halad a stadion keleti oldalán folyó munka. A közeli napokban megkezdték a fedett elemek beemelését, és a tervek szerint még az idén a székek is a helyükre kerülnek.

Doros László


Az értékeléshez be kell jelentekeznie.

Hozzászólások

Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezned. Jelentkezz be vagy regisztrálj.

Legyél te az első hozzászóló.

Miskolc TV mai műsora

2024-05-08 (Szerda)
Nincs műsorkiírás erre a napra... nézzen vissza később!