Életmód

Megalakult a Kríziskezelő Program Tanácsadó Testülete

2009-07-21 15:13

ADD TO IWIW FACEBOOK TWITTER LIVE GOOGLE

Ma tartotta alakuló ülését a kormány által felkért civil szervezetek képviselőiből álló Kríziskezelő Program Tanácsadó Testülete, amelynek feladata, hogy figyelemmel kísérje a Kríziskezelő Program számláján rendelkezésre álló keretösszeg felhasználását. A Tanácsban 8 civil szervezet képviselője vesz részt, akik a Program céljainak megvalósítását javaslataikkal is elősegítik. A Tanács alakuló ülésén Kiss Péter társadalompolitikai miniszter és Herczog László szociális és munkaügyi miniszter is részt vett.

A kormány azért indította el a Kríziskezelő Programot, hogy a gazdasági válság miatt átmenetileg krízishelyzetbe került családoknak gyors segítséget tudjon biztosítani. A Kríziskezelő Program keretében augusztus elsejétől november végéig egyszeri minimum húszezer, maximum ötvenezer – különös méltánylást érdemlő esetben maximum százezer – forintos vissza nem térítendő támogatásban részesülhetnek a nehéz helyzetbe került családok. A kormány erre a célra egymilliárd forintot különített el, azonban ez az összeg a felajánlásoknak, illetve az alap összegét növelő döntéseknek köszönhetően mára megközelítőleg 6 milliárd forintra emelkedett.
A Kríziskezelő Program Tanácsadó Testületében az előzetes konzultációk nyomán a kormány által felkért 8 civil szervezet képviselője vesz részt. A Tanács tagjai: Szabó János az Országos Szociálpolitikai Tanács társelnöke, Győri-Dani Lajos a Magyar Máltai Szeretetszolgálat ügyvezető alelnöke, Dr. Kató Ernő a Baptista Szeretetszolgálat fejlesztési igazgatója, Pelle József a Szociális Szakmai Szövetség képviselője, Polacsek Györgyi a Magyar Vöröskereszt szociális vezetője, Szombathy Márta a Nagycsaládosok Országos Egyesületének elnökségi tagja, Márton Izabella a Szegényellenes Hálózat igazgatója, valamint Balogh József az Országos Cigány Kisebbségi Önkormányzat elnökhelyettese.
A ma megalakult Kríziskezelő Program Tanácsadó Testület célja a Program átláthatóságának megteremtése, a működés monitorozása, illetve a Program folytatására vonatkozó javaslatok megfogalmazása. A Tanács tagjai az alakuló ülésen tájékoztatást kaptak a Program számlájára eddig beérkezett összegekről. Az Országos Nyugdíjbiztosítási Főigazgatóság képviselője arról tájékoztatta a Tanács tagjait, hogy milyen fázisban tart a Program működtetéséhez szükséges felkészülés.

Kormányszóvivői Iroda


Az értékeléshez be kell jelentekeznie.

Hozzászólások

Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezned. Jelentkezz be vagy regisztrálj.

Legyél te az első hozzászóló.

Miskolc TV mai műsora

2024-03-29 (Péntek)
Nincs műsorkiírás erre a napra... nézzen vissza később!