MVK Miskolc Városi Közlekedési Zrt.

  • 2013-09-06 10:23 Sétálóutca: egyre nagyobb területet kap vissza a város

    Több mint tizenötezer négyzetméternyi terület, vagyis a teljes sétálóutca több mint kétharmada készült el szeptember elejéig. Bontási-építési munkák jelenleg a Sötétkapu környékén folynak a legnagyobb ütemben, hogy a CineFest idején ott már ne kelljen munkásokat, munkagépeket kerülgetni.

  • 2013-09-04 18:04 Új, közös úton az MVK és a Borsod Volán

    Országosan is egyedülálló együttműködési megállapodást írt alá szerdán délután a Miskolc Városi Közlekedési Zrt. és a Borsod Volán Zrt. A közös munka már korábban elkezdődött, ennek egyik állomása az, hogy a Szemere utcai közönségszolgálati irodán szeptember elejétől közös ügyfélszolgálatot üzemeltet a két cég.

  • 2013-09-04 08:37 Leálltak a villamosok

    Egy központi áramátalakító meghibásodása miatt álltak le a villamosok szerdán reggel Miskolcon, az üzemzavart rövid időn belül elhárították, fél kilenc körül állt helyre a forgalom.

  • 2013-09-02 16:10 Két éjjel villamospótlóznak a Skodák tesztjei miatt

    Ismét az új Skodák forgalomtechnikai mérései miatt lesz vágányzár szeptember 3-án és 4-én. A munkák miatt villamospótló buszok járnak majd mindkét nap a hajnali üzemkezdésig a teljes miskolci villamospályán – közölte az MVK Zrt.

  • 2013-08-30 09:31 ÉjszakáZOO buszok a Vadasparkban éjszakázóknak

    Igény szerinti ZOO járatokat indítanak az Állatkertek Éjszakáján, augusztus 30-án este Felső-Majláth és a Vadaspark között – közölte az MVK Zrt.

  • 2013-08-28 21:27 Önök kérték! – utasbarát változásokkal indul az ősz az MVK-nál

    Sűrűbben, ütemesebben járnak és több garantált csatlakozást biztosítanak ősztől az MVK járatai. Az új közlekedési rend szeptember 1-jén, vasárnap lép életbe, és a módosításokkal együtt a menetrendi kép is letisztul, egységessé válik.

  • 2013-08-28 13:19 Házhoz ment a hivatal – sikeres fórumok, megoldott problémák

    Sikeres a polgármesteri hivatal által nyár elején indított „A hivatal házhoz megy” című lakosságifórum-sorozat. Mint elhangzott, az eddigi 12 állomás mindegyikén fajsúlyos témák vetődtek fel, melyek elsősorban a városüzemeltetés, a közbiztonság és a közösségi közlekedés témakörét érintették, a város pedig arra törekszik, hogy a problémákat a jövőben is gyorsan és ellenőrizhetően megoldják, vagyis igazi szolgáltató önkormányzata legyen Miskolcnak.

  • 2013-08-27 20:17 Túl van a próbafutás kétharmadán az első Skoda

    Szeptember közepére teljesítheti a tízezer kilométeres próbafutását az elsőként Miskolcra érkezett új Skoda villamos, miközben augusztus 23-a óta már a nemzeti ünnepen érkezett második szerelvényt is tesztelik.

  • 2013-08-26 15:24 MVK: hóközi lesz a 30 napos, többet fizet a bliccelő

    Hóközi bérletnek hívják szeptember 1-jétől az MVK 30 napos bérleteit, valamint ugyanezzel a fordulónappal változik (nő) a bírságok összege is – közölte a Miskolc Városi Közlekedési Zrt. Ha valaki bliccel, és elcsípik, a helyszínen kell fizetnie, különben duplájára nő a bírság. Viszont ha csak otthon felejtette a bérletét, akkor jelképesre csökken.

  • 2013-08-26 11:15 Visszaköltözött régi helyére az Újgyőri piaci megálló

    Eredeti helyükön állnak meg az autóbuszok hétfőn üzemkezdettől az Újgyőri piacon. A megállót néhány hete azért helyezték néhány méterrel feljebb, mert egy beszakadt akna miatt használhatatlanná vált a buszöböl.

  • 2013-08-26 10:51 Vágányzár lesz kedden az új villamosok tesztjei miatt

     Kedden éjjel végzik a Skoda villamosok forgalomtechnikai méréseit, ezért vágányzár lesz 23.25 és 04.00 óra között a teljes villamospályán – közölte az MVK Zrt.

  • 2013-08-24 08:28 MVK: munkanap szerint

    Munkanapi menetrend szerint közlekedik a buszok és villamosok többsége szombaton, a nemzeti ünnep miatt munkanap-áthelyezéshez alkalmazkodnak a bérletpénztárak is.

Miskolc TV mai műsora

2024-05-07 (Kedd)
Nincs műsorkiírás erre a napra... nézzen vissza később!