MVK Miskolc Városi Közlekedési Zrt.

  • 2013-09-20 20:43 Ismét kinyíltak az MVK kapui

    Idén is sokakat vonzott a Miskolc Városi Közlekedési Zrt. Nyílt napja, melyet az Európai Mobilitási Hét keretein belül rendeztek meg pénteken a cég telephelyén. A rendezvényen a színes programok mellett átadták a MIKOM és az ATTAC projekt támogatásával szervezet iskolai rajzpályázat díjait is.

  • 2013-09-20 10:20 Forgalomlassítás miatt késések várhatóak

    Szombaton 9.45 és 10.25 között a Tűzoltó zenekar és tűzoltó járművek felvonulása miatt forgalomlassításra kell számítani a Dózsa Gy. utca – Palóczy utca – Deák Ferenc utca – Hősök tere – Kazinczy utca – Szemere utca – Mindszent tér – ITC Székház útvonalon.

  • 2013-09-13 16:45 Hétfőtől csütörtökig ismét jönnek az éjjeli villamospótlók!

    Vágányzár miatt villamospótló autóbuszok járnak jövő héten hétfőtől csütörtökig éjjelente a Tiszai pályaudvar és a Felső-Majláth között – közölte pénteken a Miskolc Városi Közlekedési Zrt.

  • 2013-09-12 13:46 ZOO járat: igénylik, így tovább közlekedik

    Közel négyezren kérték a június 17-től igény szerint induló ZOO járatot szeptember 12-ig, ezért a buszt Felső-Majláth és a Vadaspark között szeptember 13-a után is változatlan körülmények között közlekedteti az MVK Zrt.

  • 2013-09-12 08:37 Sikeres a „Nefelejcs”

    Eredményes a hétfőn újraindult Nefelejcs-akció: az elmúlt két napban közel 14 ezer ember okmányát ellenőrizték, és 29 esetben kifejezetten az ellenőrzés hatására váltottak menetjegyet.

  • 2013-09-11 14:53 Új projektigazgató a Zöld Nyílnál

    Singlár Zsolt személyében új projektigazgatója van a Zöld Nyílnak. Az eddigi vezető közös megegyezéssel távozott – közölte a Miskolc Városi Közlekedési Zrt.

  • 2013-09-11 10:31 Az utasokra hangolva – megvárja az MVK a volánbuszt

    Bevárják a városi buszok a távolsági járatokat, annak érdekében, hogy könnyítsék az egyetemisták és a vidéki munkavállalók közlekedését – közölte a Miskolc Városi Közlekedési Zrt.

  • 2013-09-10 20:08 MVK: több irányból, több busz érinti az egyetemet

    A szorgalmi időszak kezdetével gyakrabban járnak az autóbuszok a Miskolci Egyetemre, a 12-es és a 20-as buszok mellett az ME busz is újraindul, illetve a korábbi és új járatok is betérnek az Egyetemvárosba.

  • 2013-09-09 17:25 Villanyrendőr: javítják a díszburkolatot, hátrább kerül a megálló

    Néhány méterrel hátrébb helyezték a Repülő tér irányú autóbuszmegállót a Villanyrendőrnél hétfőn reggel. A várhatóan egy hónapon át tartó változásra a Széchenyi utca díszburkolatának felújítása miatt van szükség.

  • 2013-09-09 12:02 Nefelejcs-akció: a cégvezetők is ellenőriztek

    Az MVK Zrt. vezetői ellenőrizték az utasok jegyét, bérletét hétfőn reggel a Városház téren, a villamosmegállóban. A nem mindennapi jegyellenőrök a közlekedési cég újraindult Nefelejcs akciójának részeként ismerkedtek a miskolciak utazási szokásaival.

  • 2013-09-06 21:39 Miskolc idén is bekapcsolódik az Európai Mobilitási Hétbe

    Idén szeptember 16. és 22. között rendezik az Európai Mobilitási Hetet, amihez Miskolc már tizenharmadik alkalommal csatlakozik. A számos kísérőprogramban részt vállal az önkormányzati, a civil és a gazdasági szektor is, hogy együttesen hívják fel a figyelmet a közlekedés okozta káros környezeti és egészségi hatásokra, és azok csökkentési módjaira.

  • 2013-09-06 20:38 Folytatónak a villamos-látogatások!

    A nagy érdeklődésre való tekintettel szeptemberben ismét lesznek villamos-látogatások az MVK központi telephelyén – 18-án és 25-én, sőt szeptember 20-án, a cég nyílt napján is lesz lehetőség megtekinteni a Skoda villamosokat és a megújult villamosjavító csarnokot.

Miskolc TV mai műsora

2024-05-07 (Kedd)
Nincs műsorkiírás erre a napra... nézzen vissza később!