Egészség

  • 2009-12-01 16:40 Boszorkányüldözés helyett jogiszabályozást!

    A Lehet Más A Politika (LMP) kiáll az intézeten kívüli szülés feltételeinek szabályozása mellett, és követeli, hogy a törvényhozás azonnal vessen véget a mulasztásos alkotmánysértésnek, amelyet ebben az ügyben elkövet áll a párt közleményében.

  • 2009-12-01 16:13 Segíthetünk a gyermekmentőknek

    Közeledik a karácsony, az Önök segítségével a Szent Márton Gyermekmentő Szolgálat is ajándékot kaphat. A Ringier lapkiadó jótékony célra fordítja a partnerei megajándékozására szánt 2 millió forintos keretét. Nem ők határozzák meg, ki kapja ezt az összeget, hanem a nagyközönségre bízzák a döntést.

  • 2009-12-01 14:32 Ünnep előtti segítség italválasztáshoz

    Egyre nehezebb meghatározni, hogy milyen ételhez milyen bor illik, hiszen ahogyan az ételek, úgy a borok választéka is gyors ütemben nőtt. Ehhez nyújt segítséget az ünnepek közeledtével Molnár László vendéglátó igazgató rövid ismertetője.

  • 2009-12-01 11:33 Meghalt az egyik újinfluenzás kismama

    Kedd reggel meghalt az egyik, újinfluenzával fertőzött kismama. A várandós nő életéért csütörtök óta küzdöttek az orvosok, de minden erőfeszítésük ellenére kedd reggel elhunyt.

  • 2009-12-01 05:39 AIDS világnap

    Ma van az AIDS Világnapja, mely ismét felhívja a figyelmet a halálos betegségre, mely fenyeget minden korosztályt, tekintet nélkül nemre és korra. A világ sok országában rendezvényeken emlékeznek meg az áldozatokról, figyelmeztetnek a felelősségre.

  • 2009-11-30 20:48 Megjelent a H1N1 mutáns változata

    Olaszországban kimutatták a H1N1 vírus mutáns változatát egy betegnél, de a tenyészet nem mutatja a terjedés jelét - közölte hétfőn a római egészségügyi minisztérium.

  • 2009-11-30 11:02 A kézmosás napja Miskolcon

    „Clean Hands Day”, azaz a Kézmosás napja név alatt szervezik azt a rendezvénysorozatot, melynek keretében öt általános iskolába látogatnak el, hogy felhívják a figyelmet a higiénia fontosságára.

  • 2009-11-28 22:27 A gyerekek a veszélyeztetettek?

    Az ÁNTSZ szerint a gyerekek a legveszélyeztetettebbek a H1N1 vírus kapcsán. Ezt alátámasztandó a következő közleményt adták ki.

  • 2009-11-28 18:50 Életveszélyben a beoltott kislány

    A Zipp friss információi szerint egy magyar kislány életveszélyes állapotban van. A kislány későn kapta meg az oltást, még nem alakult ki szervezetében a védekezés.

  • 2009-11-28 09:33 Az oxigénvíz és hatása

    Az egészségmegőrzéssel és a betegségek megelőzésével kapcsolatban tartott konferenciát a Dél-borsodi Egészségügyi és Szociális Klaszter Miskolctapolcán.

  • 2009-11-27 15:04 Új oltópontok nyíltak

    Múlt hét pénteken kezdték meg működésüket az új influenza járvány miatt az oltópontok, Miskolcon az ÁNTSZ kirendeltségén. Borsod megye és Miskolc a kevésbé fertőzött területek közé tartozik, ettől függetlenül mától újabb oltópontok nyíltak. Miskolcon ezáltal három helyen kaphatják meg az oltást akik kérik.

  • 2009-11-26 18:25 Új oltópontok régiónkban

    Az Észak-magyarországi Régióban 2009. november 20-tól az alábbi intézményekben működnek rendkívüli oltópontok:

Miskolc TV mai műsora

2024-03-29 (Péntek)
Nincs műsorkiírás erre a napra... nézzen vissza később!