Egészség

  • 2007-11-18 21:20 Csökkenő gyógyszerfogyasztás

    Máris drasztikusan csökkent a gyógyszerfogyasztás, mert az orvosok félnek a kilátásba helyezett büntetéstől – a Magyar Egészség-gazdaságtan Társaság szerint, bár csak jövő áprilisban lépne életbe a "minőségi és hatékony" gyógyszerfelírási rendeletet. Ez azt jelentené, hogy ha az országos átlagot 2 százalékkal meghaladja egy doktor által felírt, és a TB által támogatott gyógyszerek értéke, a biztosító 2 százalékot levon a következő havi működési költségeikből. A büntetés ugyanis a fekvőbeteg intézeteket is sújtaná. Húsz orvos-szakmai kollégium, tudományos társaság ezért nyomatékosan kéri a betegellátást veszélyeztető rendelet gyógyszerfelírásra vonatkozó szankcióinak hatályon kívül helyezését.

  • 2007-10-31 11:52 Nemzetközi rákellenes világnap

    A rák világszerte az egyik legfőbb elhalálozási ok: 2005-ben 7,6 millió ember halt meg rákban és becslések szerint a következő 10 évben 84 millió ember halálát okozza majd rákos megbetegedés, amennyiben nem tesznek lépéseket ellene. A WHO célkitűzésként javasolta, hogy 2006 és 2015 között évente 2%-kal csökkentsék a rákos megbetegedés miatt bekövetkezett halálesetek számát. Ezáltal a következő 10 évben 8 millió ember életét tudnák megmenteni. A WHO szerint az összes elhalálozás 40%-át meg lehetne akadályozni.A magyar népesség lesújtó egészségi állapota közismert: a tartós egészségromlás, a kiemelkedően magas és korai halálozás a férfiak legrövidebb várható élettartama az Európai Unióban kedvezőtlenül befolyásolja a hazai népesség életkilátásait és gazdasági teljesítőképességét. A keringési betegségek után a daganatos megbetegedések miatt halnak meg a legtöbben Magyarországon. A listát a légcső-, hörgő-, tüdőrák vezeti, ezt követi a vastag-, végbél, az emlő-, illetve a száj-, garat-, nyelőcső tumor. Szomorú, hogy a rákos megbetegedések egyre fiatalabb korcsoportokban fordulnak elő: évente több mint 50 ezer új beteg kórházi ellátásával egyidejűleg 230 000 daganatos betegségben szenvedő személy gondozásával kell számolni országszerte. A magas halálozás több okra vezethető vissza. A daganatok kialakulásának kockázati tényezői közül számos a káros életmódnak köszönhető (dohányzás, alkoholfogyasztás, helytelen táplálkozás, testmozgás hiánya), de számolni kell egyéb tényezőkkel is, mint környezeti, biológiai hatások, genetikai fogékonyság, az ellátórendszer területi egyenlőtlensége.2006-ban országosan több mint 77 ezer újonnan felfedezett és bejelentett rosszindulatú daganatos megbetegedés történt a lakosság körében. Borsod megyében a férfiak esetében 3080, nőknél 3100 új eset volt.Az Észak-magyarországi régióban a korai daganatos halálozás – elsősorban a férfiak esetében – mind trendjében, mind a halálozás szintjében még a rendkívül kedvezőtlen magyar halálozási szintet is meghaladja. Az Észak-magyarországi régióban 2005-ben több mint 4000 fő halálát okozták a rosszindulatú daganatok, amelynek jelentős része 65 éves kor előtt következett be, daganattípusonként változó mértékben, mely az összhalálozás több mint egynegyedét teszi ki. Az Észak-magyarországi régió mutatói az országon belül a legkedvezőtlenebbek közé tartoznak, kistérségenként jelentős eltérésekkel. (Forrás: Nemzeti Rákregiszter, KSH). Az ország hét nagyvárosában országos egészségügyi kampányt indít a Miniszterelnöki Hivatal egészségügyi és civil szervezetekkel együttműködve november-december hónapban. A Szűréssel az Életért Program (SZ.É.P.) célja az egészséges életmód jelentőségének hangsúlyozása, a prevenció, az egészségügyi szűrővizsgálatok népszerűsítése. A road show 2007. november 24-én érkezik Miskolcra a Sportcsarnokba. A programokon minden korosztály részt vehet a legfontosabb szűrővizsgálatokon. Többek között melanoma- (bőrrák-) szűrést, vércukorszint-, koleszterin-, testzsír-százalék- és vérnyomásmérést, ortopédiai szűrést, szemészeti és hallásvizsgálatot végeztethetnek el szakemberekkel ingyenesen a rendezvényre látogatók. A szervezett szűrővizsgálatok közül a mellrák- és a méhnyakrák-szűrés kap majd a rendezvényen hangsúlyos szerepet. A testi-lelki egészség megőrzésének fontosságára életmód-tanácsadással, egészséges ételek kóstoltatásával, valamint sport- és wellness programokkal hívják fel a figyelmet. A betegek jogairól betegjogi szervezetek szakértői tartanak tájékoztatót. A helyszíneken több ismert közéleti szereplővel, művésszel találkozhatnak az érdeklődők.

  • 2007-10-09 12:05 Lelki egészség világnapja

    A lelki egészség világnapjáról 1992. óta emlékeznek meg minden év október 10-én. A világnapot a Lelki Egészség Világszövetsége (World Federation for Mental Health) kezdeményezte, s az elmúlt években világszerte számos szervezet csatlakozott a megemlékezéshez. A Világszövetség 1948-ban alakult az érzelmi és lelki zavarok megelőzésének, megfelelő kezelésének, a mentális zavarokban szenvedők gondozásának és a mentális egészség jobbításának elősegítése céljából.A világnap célja a figyelemfelkeltés, valamint a pszichiátriai problémákhoz és a pszichiátriai problémákkal élőkhöz kapcsolódó előítéletek elleni harc, a lelki egészség középpontba állítása. A 2007. évi Lelki Egészség Világnapjának témája: „Lelki egészség egy változó világban: A kultúra és a diverzitás hatása”Jelenleg hozzávetőleg 6,5 milliárd ember él a Földön, 3%-uk – több mint az eddigi történelem során bármikor – távol él származási országától. Ha végignézünk a mai világunkon, bárhová megyünk, drámaian különböző nyelvekkel, vallásokkal, családi kapcsolatokkal, értékekkel, egészségügyi ellátásról és kezelésről vallott különböző nézetekkel találkozunk.A lelki egészség több aspektusát is befolyásolhatja az adott kultúra, így az egyének közötti kommunikációt, a lelki tünetek manifesztálódásának mikéntjét, a megküzdési stratégiát, a családi és közösségi támogatást és a hajlandóságot a gyógyulás keresésére. Hasonlóképpen, az orvos és az egészségügyi ellátó rendszer kultúrája is hatással van a diagnózis felállítására, a kezelésre, a szolgáltatás nyújtására. A kulturális és társadalmi hatások nemcsak a mentális megbetegedéseket és az ellátás igénybevételének jellemzőit határozzák meg, ezeken túlmenően is fontos szerepet játszanak. Lelki egészség szempontjából a kultúra befolyásolja azt, hogy az emberek - hogyan értékelik és kommunikálják a stresszt,- hogyan magyarázzák a lelki egészség-problémák okait,- hogyan tekintenek a lelki egészségügyi szolgáltatókra, és- hogyan hasznosítják, hogyan reagálnak a lelki egészségük helyreállítását célzó kezelésre. Miként is biztosíthatnánk a lehetséges legjobb kezelést, ha nem vennénk tekintetbe a segítségre szorulók egyéni különbségeit?Hogyan tudjuk legyőzni a nyelvi, a kulturális, a lelki betegség felfogásában, a társadalmi nemek közötti különbségekben rejlő és a különböző képzési módszerek által okozott akadályokat?A 2007. évi lelki egészség világnaphoz kapcsolódó World Mental Health Day Campaign a transzkulturális lelki egészségügyi ellátásra és kezelésre hívja fel a figyelmet. A Lelki Egészség Világszövetség (World Federation for Mental Health) keresi a lehetőségeket, hogy partnereivel együttműködésben az egészségügyi ellátás olyan megközelítését fejlessze ki, mely magában foglalja kulturális háttereinket és hiedelmeinket, foglalkozik a nyelvi akadályokkal és megteremti az egészségügyi ellátás kulturálisan érzékeny formáját mindenki számára. Az emberek valószínűleg sokkal inkább kötődnek a saját kulturális és etnikai hiedelmeikhez olyankor, amikor betegek, mint egészségesen. A betegség stresszel teli és oda vezethet, hogy az egyén visszatér ahhoz, amit ismer és számára kényelmes.Forrás: World Federation for Mental Health – www.wfmh.org

  • 2007-09-27 15:20 Egészség Hídja Miskolcon is

    Magyarországon évente még mindig 2300 nő hal meg mellrákban, pedig ha időben felismerik, a betegség legtöbbször gyógyítható. A mellrák elleni küzdelem jegyében pénteken rózsaszínbe borul a Lánchíd. Az Egészség Hídja programsorozathoz Miskolc is csatlakozik immár második alkalommal. Pénteken a fővárosi kezdeményezés mintájára a miskolciakat is közös, figyelemfelhívó sétára invitálják.Ma az emlőrák a nők leggyakoribb betegsége. A statisztikák tanúsága szerint Magyarországon évente mintegy 2300 nő halálát okozza, miközben a szakemberek egyértelműen állítják: az időben felismert mellrák 90 százalékos biztonsággal gyógyítható. Éppen ezért a rendszeres önvizsgálat mellett nagyon fontos a nők rendszeres radiológiai vizsgálata. A 45 és 65 év közötti nőket kétévente hívják be szűrésre, többségük azonban nem megy el. A Semmelweis Kórház emlőcentrumában évente 6500-7000 vizsgálatot végeznek el. Tehát a behívott nők csupán harminc százaléka jelenik meg. Sokan már csak akkor fordulnak orvoshoz, amikor panaszuk van. Erre hívja fel a figyelmet az Egészség Hídja összefogás, amelyhez Miskolc másodízben csatlakozik. Este közös figyelemfelhívó sétára invitálják a miskolciakat, amely a város négy pontjáról, a Zsolcai, a Győri, a Csabai és Szentpéteri kapuból indul. A gyülekező tömeg, akik között közéleti személyiségek, orvosok, politikusok is lesznek fél hatkor indulnak a Semmelweis Kórház, a Szentpéteri kapuban lévő 20 méteres bérház, az Andrássy Szakközépiskola és a Herman Ottó Gimnázium elől. A sétáló tömeg egyszerre érkezik meg a Hősök terére, amely ezúttal rózsaszínben pompázik majd.

  • 2007-09-21 09:06 Prosztata-nap

    A 70 év feletti férfiak 60-70%-a küzd prosztatapanaszokkal, a szűrésekre viszont még mindig kevesen járnak. Az Európai Prosztata Napot azért találták ki, hogy felhívják a figyelmet a prosztata betegségeire, a szűrővizsgálatok fontosságára és a gyógyítás lehetőségeire. A prosztatarák a férfiak második leggyakoribb rosszindulatú daganata. Az 50-es évek második felében, 60 év felett támadja meg a férfiakat. Az idejében felismert kóros elváltozás jó eséllyel gyógyítható, ezért is jelentnek sokat a rendszeres vizsgálatok. Bár nem mindenki ügyel ennyire az egészségére, a B.-A.-Z. Megyei Kórház urológiai szakrendelésén mindig sokan várnak vizsgálatra. A prosztataproblémák általában korfüggőek: száz 70 éven felüli férfi közül 60-70-nek vannak ezzel kapcsolatos panaszai, 90 év felett pedig gyakorlatilag valamennyi férfinél kimutatható a prosztata-daganat. A vizsgálat ugyan nem kellemes, de annyira nem kényelmetlen, hogy az egészség érdekében ne kellene elvégeztetni. A B.-A.-Z. Megyei Kórház urológiai szakrendelése előzetes bejelentkezés után munkanapokon várja a jelentkezőket.

  • 2007-09-17 14:47 Az egészségmegőrzésért kampányoltak

    Betegség- keresés helyett inkább egészség- megőrzés – ez volt a mottója a miskolci egészségnapnak, amelyre nemcsak az időseket és a betegségekkel küzdőket, hanem a fiatalokat is várták. Az ingyenes szűrővizsgálatok mellett kulturális, sport és szórakoztató programokat is szerveztek. A rendezvényen kitüntették a kiemelkedően dolgozó miskolci egészségügyi dolgozókat is.

  • 2007-09-06 19:15 Egészség és kultúra

    A Szüreti Fesztivál, a Családi Egészségnap és a Miskolci Montmartre idén összehangolva, egymást kiegészítve kerülnek megrendezésre. A szervezők közös sajtótájoztatón ismertették Miskolc őszi rendezvényeinek programját.

  • 2007-06-15 17:08 Ahol az egészség terem

    A Magyar Biokultúra Szövetség az ország 7 régiójában, az egyes régiókban tagszervezetei – régiónkban az Észak-magyarországi Biokultúra Egyesület – szervezésében július 8-án nyitott biogazdaságok bemutatkozásával rendez kampányt az egészséges, környezetbarát magyar biotermékek fogyasztásának és termelésének előmozdítása érdekében. A kampányban felhívják a figyelmet az élelmiszerbiztonság és a fogyasztóvédelem egyre több vásárlót érdeklő kérdéseire, valamint arra, hogy csak a magyar fogyasztói igények megváltozása eredményezhet hosszabb távon minőségi élelmiszerkínálatot a boltok polcain. Ugyancsak a fogyasztói igény gyakorolhat pozitív hatást a magyar kormány a biotermelést és más természetkímélő mezőgazdasági termelési módokat ösztönző támogatáspolitikájára.Az egyes helyszíneken termékbemutatók, termékkóstolók és előadások segítik az érdeklődőket a környezetbarát mezőgazdaság és az egészséges élelmiszerek előnyeinek megismerésében. Az országos rendezvénysorozat alapvető célja, hogy a bio és más minőségi magyar termékek fogyasztását előmozdítsa, továbbá felhívja a figyelmet a környezetbarát mezőgazdaságban rejlő lehetőségekre.Az Észak-magyarországi Biokultúra Egyesület tagságának együttműködésével megrendezésre kerülő regionális akciónap során, nem csak a fogadó gazdaságot ismerhetik meg az érdeklődők, hanem tucatnyi biogazdálkodó is bemutatkozik termékeivel, amelyeket természetesen minden érdeklődő kóstolással minősíthet. A rendezvény aktualitását az adja, hogy az elmúlt időszakban érezhetően megnőtt az – elsősorban importból származó – élelmiszertermékekkel szembeni bizalmatlanság, mely bizalom visszaszerzése minden hazai élelmiszergyártó elemi érdeke, ha nem a fogyasztók megtévesztésében érdekelt.Az egyes helyszíneken rendezendő program színes és érdekes gyerekprogramokkal, állatsimogatóval, kvízjátékkal, a felnőttek számára kóstolóval, orvos-természetgyógyász előadásával és más érdekességekkel várja az érdeklődőket. További információk: Észak-magyarországi Biokultúra Egyesület www.biokultura.org

Miskolc TV mai műsora

2024-03-28 (Csütörtök)
Nincs műsorkiírás erre a napra... nézzen vissza később!