Választás 2014

  • 2010-08-18 16:48 Sajtóreggeli dr. Kriza Ákossal

    Sajtóreggelire invitálta a helyi médiumok képviselőit ma délelőtt dr. Kriza Ákos, a Fidesz–KDNP miskolci polgármester-jelöltje. A rendezvényen az aktuális városi, közéleti kérdések mellett szóba kerültek a választási felkészülés, a helyi kampány szempontjai, irányelvei is.

  • 2010-08-18 16:20 Káli Sándor levele Schmitt Pálhoz

    - Az összefogásban egyetértünk, de őszintén ünnepelni csak társadalmi békében lehet - hangoztatja egyebek mellett Káli Sándor miskolci polgármester Schmitt Pálhoz, a Magyar Köztársaság elnökéhez írott, nyílt levelében.

  • 2010-08-18 11:37 Vita a körzethatárokról Mezőkövesden is

    Mindenkinek egyenlő esélyek mellett kell megmérettetnie magát az októberi helyhatósági választásokon – hangzott el azon a sajtótájékoztatón, melyet Nyeste László, az MSZP Borsod-Abaúj-Zemplén megyei alelnöke, Mezőkövesd szocialista polgármesterjelöltje tartott augusztus 17-én, a párt miskolci székházában.

  • 2010-08-17 17:01 A Munkáspárt jelöltjei

    A Magyar Kommunista Munkáspárt is képviselteti magát az önkormányzati választásokon Miskolcon. Az már biztos, hogy nyolc választókörzetben állítanak jelöltet, és polgármesterjelöltjük is van.

  • 2010-08-17 13:12 Már kézbesítik az ajánlószelvényeket

    Hétfőtől elkezdték kikézbesíteni az október 3-ai önkormányzati választásról szóló értesítőket, az ajánlószelvényeket.

  • 2010-08-16 15:34 Kézbesítik az ajánlószelvényeket és az értesítéseket

    Mától kezdik kikézbesíteni az október 3-ai önkormányzati választásról szóló értesítőket az ajánlószelvényeket. A csaknem nyolcmillió választópolgárnak augusztus 19-éig kell megkapniuk a névjegyzékbe való felvételről szóló értesítést és az ajánlószelvényt.

  • 2010-08-16 13:53 A Civil Mozgalom jelöltjei

    A Civil Mozgalom a választáson indulni szándékozó képviselőjelöltjeit mutatta be a bedegvölgyi magyaros étteremben.

  • 2010-08-14 12:44 Harmadával kevesebb önkormányzati képviselőt választunk

    A négy évvel ezelőttinél egyharmaddal kevesebb, közel 17 ezer önkormányzati képviselőt választunk az októberi helyhatósági választáson; a megyei közgyűlések pedig feleakkorák lesznek, mint négy éve.

  • 2010-08-12 21:18 Képviselői beszámoló

    Szokásos évi képviselői beszámolóját tartotta Cseh László önkormányzati képviselő csütörtök délután. A dolog különlegessége most az volt, hogy a korábbi 16-os választókörzet az átalakítás után a 12-es számot kapta, és kiegészült a Győri kapu egy részével.

  • 2010-08-12 14:44 „Szemtől szemben a miskolciakkal”

    Dr. Kriza Ákos, a Fidesz – KDNP miskolci polgármesterjelöltje és vendégei tájékoztattak csütörtökön délelőtt a „Fontos nekünk” konzultációsorozat eddigi tapasztalatairól - ezúttal az egészségügy, a természetvédelem és a közbiztonság kérdéskörében.

  • 2010-08-12 14:38 A SZEME is bemutatta képviselő-jelöltjeit

    Az Avasi kilátó teraszán mutatta be képviselő-jelöltjeit a Szemléletváltást Miskolcon Egyesület. Mint Hollósy András sajtószóvivő elmondta, a helyszínnek szimbolikus jelentősége van.

  • 2010-08-11 16:21 Bemutatta az LMP B.-A.-Z. megyei listavezetőit

    Miskolcon, a Városház téren mutatkoztak be ma délután a Lehet Más a Politika (LMP) Borsod-Abaúj-Zemplén megyei, területi listájának vezetői. Salla R. Benedek, az LMP országos választmányi tagja, szóvivő, a jelöltek bemutatása mellet a párt vidék-programjáról is szólt.

1. sz. választókerület
10. sz. választókerület
11. sz. választókerület
12. sz. választókerület
13. sz. választókerület
14. sz. választókerület
15. sz. választókerület
16. sz. választókerület
17. sz. választókerület
18. sz. választókerület
19. sz. választókerület
2. sz. választókerület
20. sz. választókerület
3. sz. választókerület
4. sz. választókerület
5. sz. választókerület
6. sz. választókerület
7. sz. választókerület
8. sz. választókerület
9. sz. választókerület
Választás 2010 - 1. foruló

Miskolc TV mai műsora

2024-05-07 (Kedd)
Nincs műsorkiírás erre a napra... nézzen vissza később!