Választás 2014
Sajtóreggeli dr. Kriza Ákossal
2010-08-18 16:48
Sajtóreggelire invitálta a helyi médiumok képviselőit ma délelőtt dr. Kriza Ákos, a Fidesz–KDNP miskolci polgármester-jelöltje. A rendezvényen az aktuális városi, közéleti kérdések mellett szóba kerültek a választási felkészülés, a helyi kampány szempontjai, irányelvei is.
Dr. Kriza Ákos elmondta: korrekt, a tényekre, lényegi kérdésekre összpontosító kampányra számít. - Arról kell beszélni, ami valóban érdekli az embereket. A város problémáiról, ezek megoldási lehetőségeiről, melyeket folyamatosan próbálunk felmérni konzultációnk keretében is - hangsúlyozta a polgármesterjelölt, aki az egyik legnagyobb ilyen, megoldásra váró problémaként a nagyfokú munkanélküliséget emelte ki.Mint fogalmazott, a megoldás érdekében egyrészt meg kell erősíteni a helyi cégeket, másrészt pedig kedvező lehetőségeket, infrastruktúrát kell kínálni és biztosítani az idetelepülni szándékozó nagyvállalkozásoknak. - Ha Miskolc közigazgatási területén nincs elegendő tér ilyen vállalkozások számára, akkor össze kell fogni a környező településekkel - hangoztatta dr. Kriza Ákos. - Ugyanakkor oda kell figyelni, hogy a miskolci beruházásoknál helyi munkaerőt, helyi vállalkozókat foglalkoztassanak, ne mások jussanak itt munkalehetőséghez. A növekvő foglalkoztatás elindíthat egy gazdasági spirált is, hiszen a jól prosperáló, nagy bevételeket elérő vállalkozások iparűzési adójából komoly forrásokhoz, lehetőségekhez juthat a város.
Dr. Kriza Ákos újságírói felvetésre arról is szólt: választási győzelme esetén felül fogják vizsgálni az „örökölt” pályázatokat. A megkezdett beruházásokat be fogják fejezni, nagy valószínűséggel lesznek azonban olyan projektek is, amelyeket újragondolnak, átértékelnek. A Fidesz-KDNP miskolci polgármester-jelöltje kiemelte, hogy a Széchenyi Terv komoly kitörési lehetőséget jelent Miskolcnak, az itteni vállalkozásoknak is, s szólt az innovatív technikák, zöld energiák, megújuló energiaforrások hasznosításának fontosságáról is.
A természeti katasztrófákról - például az árvízi eseményekről - szólva dr. Kriza Ákos annak a véleményének adott hangot, hogy ezeket nem "követni", hanem megelőzni kell, a miskolci kórház ügyét érintve pedig úgy fogalmazott, hogy az itt dolgozó, jól képzett és lekiismeretes egészségügyi személyzet számára olyan anyagi és egyéb körülményeket kell teremteni, amelyek közepette megfelelően tudja végezni a dolgát. A polgármester-jelölt bírálta az intézmény eddigi managementjeit - mint mondta, tények igazolják, hogy nem látták el megfelelően a feladatukat. A polgármesterjelölt szólt a turisztikai célú beruházások jelentőségéről is, külön kiemelve. a miskolci és a tapolcai strandfürdők rekonstrukciójának fontosságát. Mint mondta, ezeket a szolgáltatásokat is az emberek valós igényeihez kell igazítani.
Az értékeléshez be kell jelentekeznie.
Miskolc TV mai műsora
2024-05-19 (Vasárnap)
Nincs műsorkiírás erre a napra... nézzen vissza később!
Nincs műsorkiírás erre a napra... nézzen vissza később!
Hozzászólások
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezned. Jelentkezz be vagy regisztrálj.
Legyél te az első hozzászóló.