Választás 2014
„Szemtől szemben a miskolciakkal”
2010-08-12 14:44
Dr. Kriza Ákos, a Fidesz – KDNP miskolci polgármesterjelöltje és vendégei tájékoztattak csütörtökön délelőtt a „Fontos nekünk” konzultációsorozat eddigi tapasztalatairól - ezúttal az egészségügy, a természetvédelem és a közbiztonság kérdéskörében.
Dr. Kriza Ákos bevezetőjében elmondta: a Fidesz–KDNP miskolci polgármesterjelöltjeként azzal a céllal indította el a konzultációsorozatot, hogy megismerje a miskolciak elképzeléseit, javaslatait. A személyes beszélgetéseken alapuló konzultáció eredményei beépülnek majd polgármesteri programjába. A Fidesz–KDNP képviselőjelöltjei és segítőik Miskolc valamennyi választókörzetét bejárták az elmúlt héten, összesen 10 ezer lakásba jutottak el hétfő estig. A konzultációkat folytatják, valamennyi miskolci lakást fel szeretnék keresni.Az egészségügyi kérdésekről szólva dr. Csiba Gábor, a B.-A.-Z. Megyei Kórház igazgatója úgy fogalmazott: nagyon sok miskolci nem érti, miért kell a városi kórháznak horribilis adóssággal küszködnie, akkor, amikor Miskolc többi egészségügyi intézménye - a Szent Ferenc-, illetve a megyei kórház, vagy a dr. Kriza Ákos által irányított MÁV Rendelőintézet - képes a stabil, konszolidált működésre. Dr. Csiba Gábor szerint az adósságállomány negatív hatással van a betegellátás színvonalára, ezért, s az ésszerűtlen szervezés miatt bizonyos ellátásokhoz csak Debrecenben juthatnak hozzá a betegek. - Vannak tehát Miskolcon sikertelenül és sikeresen működő egészségügyi intézmények - ez utóbbiak példája megmutatja, hogy a fekvőbeteg szakellátás is működtethető sikeresen - nyilatkozta az igazgató.
Novák Józsefné, a Váralja Lakásfenntartó Szövetkezet elnöke arról szólt, hogy már a történelmi Diósgyőr területén is problémát jelentenek a „fészekrakós lakástulajdonosok”. - Az Árpád és a Kuruc utcákban 886 lakásból tízben laknak olyanok, akik képtelenek az együttélésre, a közösségi normák betartására. Tíz család eddig kb. 4 millió forintos adósságot halmozott fel a Váralja Lakásfenntartó Szövetkezetnél. Többször kértünk segítséget a helyi képviselőtől és a polgármesteri hivataltól, de megoldást a mai napig nem sikerült találni - fogalmazott Novák Jószefné, aki arról is szólt: felröppent a hír, hogy a diósgyőri rendőrőrsöt át akarják helyezni a Majláthra, ami ellen az itt élők teljes mértékben tiltakoznak.
Molnár Attila természetvédelmi mérnök annak a véleményének adott hangot, hogy a Kilián-déli lakótelep közvetlen szomszédságába tervezett biomassza erőmű jelentősen megnöveli a környéken a lég- és zajszennyezést, a forgalmat. - Ugyanakkor a város fűtésienergia-szükségletének alig három százalékát volna képes biztosítani. Az is kérdéses, milyen forrásból szereznék be az erőmű működtetéséhez szükséges évi 4000 tonna faaprítékot? Esetleg a bükki erdők kivágásából? - tette fel a kérdést Molnár Attila, szorgalmazva, hogy a beruházásról készüljön hatástanulmány, széleskörű lakossági egyeztetéssel.
Dr. Kriza Ákos a tájékoztató végén visszautasította és hazugságnak nevezte azokat a híreszteléseket, hogy privatizálni akarná a városi kórházat, illetve hogy a Fidesz - az önkormányzati választás esetleges megnyerése után - bármiféle tisztogatásra készülne a városi közintézményekben, egészségügyi intézményekben.
Az értékeléshez be kell jelentekeznie.
Miskolc TV mai műsora
2024-05-19 (Vasárnap)
Nincs műsorkiírás erre a napra... nézzen vissza később!
Nincs műsorkiírás erre a napra... nézzen vissza később!
Hozzászólások
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezned. Jelentkezz be vagy regisztrálj.
orbán2010
Boncsa