Divatpánik

2011-04-10 00:00 – szepesis Szerzők listája

Gőzerővel folyik a tudományos mellébeszélés a japán atomkatasztrófával kapcsolatban. A cikkeket, nyilatkozatokat olvasva, az emberfiában egyre erősebbé válik a meggyőződés, hogy igazából senkinek halvány gőze nincs arról, mi folyik, (és mi lehet még) a fukusimai erőmű sérült blokkjában – aki meg esetleg tudná, az ködösít. Pedig mi magyarok egyébként is úgy vagyunk vele, hogy minél inkább nyugtatgatnak minket ilyen ügyekben, annál idegesebbek leszünk.

Egy ezüstjodid technológiát alkalmazó, dunántúli jégelhárító egyesülés vezetője arról kesergett, hogy az atomkatasztrófa miatt a jód ára már most 200 százalékkal magasabb, mint tavaly volt, és a tendencia folytatódik. Mindenhol veszik ugyanis a jódtablettákat, mint a cukrot, mióta pedig híre ment, hogy Magyarországon is kimutatták a japán atombalesetből származó izotópot, sok helyen egyenesen hiánycikké vált. Hiába mondják a szakemberek, hogy ez az izotóp tízmilliószor kisebb dózist jelent, még a természetes sugárzásnál is… Meg hogy a jódtabletta indokolatlan szedése komoly egészségkárosodást okozhat… „Hol pánik van, ott pánik van.” Valahol tán még igényeljük is ezt.

Mikor ugyanis annak idején globális hecckampányt csináltak a terrorizmus elleni harcból, a magyar társadalmat is sikeresen rászoktatták az úgynevezett „divatpánikok”-ra. Ennek egyik legjelentősebb mérföldköve az úgynevezett lépfene-riadó volt (ki ne emlékezne rá?), melynek kapcsán megismertették már velünk a betegség teljes történetét, fajtáit, tüneteit – csak éppen beteg nem nagyon akart kerülni, az atyaégnek sem. Pedig az USA ezt majdhogynem a szövetségesi hűség zálogaként kezelte, hiszen „bioterrorizmus” nélkül megette a (lép)fene az egész fenyegetettséget! Ők, példamutató módon össze is hoztak valami 10-15 baktériumhordozót (bruttó), de a nyomukban erőlködő országok már nem jártak túl sok sikerrel. Ukrajnában például a két lépfenés jelölt egyikéről kiderült, hogy egyszerűen náthás, a másik meg a pancsolt bortól lett rosszul. (Nem is vették fel őket a NATO-ba, azóta sem!)

Mi itt Magyarországon estéről estére meredt szemekkel bámultuk a híradókban a kétszázötvenedszer bemutatott, mikroszkopikus felvételt az állítólagos lépfene-baktériumok működéséről, ami tőlünk aztán éppúgy lehetett a vérbaj köznapi illusztrációja, mint a vízibolhák násztánca. Egy napilap címoldalon közölte, hogy a lépfene hazánkban sem tekinthető ritka kórnak – pl. 2000-ben is két ilyen megbetegedés történt. (Azannya mi? Valódi járvány!)

Aztán voltak még, tudj’ Isten mikori felvételek a kajászópusztai tehenészet néhány szomorú tekintetű bikaborjáról is, amelyek azt voltak hivatva elrettentőleg jelezni, hogy a lépfene kérődzőket is fertőz. Dunaszigeten meg majdnem kihirdették a rendkívüli állapotot, amikor belepte a környéket valami fehér vegyi akármi… Ez békeidőben egyértelműen azt jelentette volna, hogy valamelyik kedves, trianoni szomszéd, jóakarata jeléül megint átküldte nekünk a határon az ipari moslékot - most azonban bioterrorizmus forgott fenn (mivel hogy azt mondták), tehát riadó!

Rettenetesen nagy marhák vagyunk, és az a baj, hogy ez csak rosszabb lesz. Túl sokan élnek – nem is rosszul – az ilyen tömegpszichózisok velejáróiból, de a jódtablettákkal azért csak tessék vigyázni. Nehogy úgy járjunk, mint Józsi bácsi, amikor panaszai voltak, és az orvos előírta neki, hogy semmi alkohol, koleszterin-szegény étrend, és naponta legfeljebb két szál cigaretta! Az öreg hümmögve elment, aztán mikor jelentkezett felülvizsgálatra, kérdezte az orvos, hogy van?
 
– Hát az alkoholt kibírtam – így Józsi bácsi, - a koleszterinnel sem volt gond, de a cigarettára az én koromban már nagyon nehéz rászokni!
Szepesi Sándor