Miskolc – Folytatódott a pénzhiány miatt lefújt JMB Rockfest. A kempingezőknek nem volt kedvük hazamenni, ezért a szervező, Lesly olyan bandákat toborzott, akik örömmel játszottak ingyen, szolidaritásból is. A tegnapi fesztivál improvizációk sorából állt össze, percről – percre változtak az események. Este kilenckor még azt az információt kaptuk, hogy mindössze egy banda, a Davien lép színpadra, de éjszaka megérkeztek azok a zenekarok is, akik késő délután olvasták a felhívást a rendezvény honlapján. Fotók a fesztiválról
Szombat estétől vasárnap hajnalig dübörgött a rock a Csanyik völgyében, ahol hét zenekar és mintegy kétszáz érdeklődő csinálta a fesztivált. A területen a közönség örömére még néhány büfé is üzemelt, de a biztonsági szolgálatnak nyoma sem volt, így a fiatalok szabadon jártak - keltek.
- Ma már nem lesz itt semmi, kimerültünk, nem tudjuk kifizetni a hangosítást, amit tegnap is alapokról oldottunk meg. Hirtelen, de jó ötlet volt a tegnapi, elmaradt ugyan, de azért ment tovább a fesztivál – magyarázta az egyik zenész, aki egész éjszaka dolgozott a „felszerelt” színpadnál.
Képekben a JMB Rockfest
Kapcsolódó írásaink:
Lesly: „Lehetetlen helyzetbe kerültem
„Azt beszéli már az egész város…”
Húrtépés a Csanyik völgyében
Török Ádám a konyhában is jó
Folytatódott a JMB Rockfesztivál
2008-06-22 16:16 – Juhári Andrea
Impresszum:
MiKom
Miskolci Kommunikációs Nonprofit Kft.
- 3525 Miskolc, Kis-Hunyad utca 9.
- http://www.minap.hu
- 48.1052820.77615
- worktel: 46 503 500
- faxfax: 46 358 200
- e-mail:
- Ügyvezető: Kovács Viktor
- Főszerkesztő: Molnár Péter
Reklámfelületeink kizárólagos értékesítője a
MIKOM Nonprofit Kft.
Elérhetőség: 3530 Miskolc, Széchenyi u. 40.;
Értékesítési vezető: Bartus Sándor
E-mail: bartus@mikom.hu
Hirdetésfelvétel:
telefon: 46/501-420
e-mail: info@mikom.hu
HU ISSN 2062-5642- Minden jog fenntartva!
- Felhasználási feltételek és adatvédelmi irányelvek
Hozzászólások
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezned. Jelentkezz be vagy regisztrálj.
zebra
zoo
zebra
Indián
DoBa
DoBa
Indián
Indián