Közélet

A NATO egyelőre nem avatkozik be Ukrajnában

2014-08-30 07:58

ADD TO IWIW FACEBOOK TWITTER LIVE GOOGLE

A NATO tagországok nem terveznek közvetlen katonai beavatkozást az ukrajnai válság rendezése érdekében - mondta Alexander Vershbow, az észak-atlanti szövetség amerikai főtitkárhelyettese.

A politikus az amerikai NPR közszolgálati rádiónak nyilatkozott helyi idő szerint péntek este. Hangsúlyozta, hogy a NATO esetleges katonai beavatkozása az Ukrajna délkeleti részén kialakult helyzetbe konfliktust robbanthatna ki Oroszországgal. Hozzátette, Barack Obama amerikai elnök sem, de a szövetség tagországainak vezetői sem beszélnek a NATO közvetlen katonai beavatkozásáról.

Szerinte a Nyugat gazdasági szankciókkal próbál hatni Oroszországra. "Ebben a helyzetben arra törekszünk, hogy gazdasági büntetőintézkedésekkel elszigeteljük Oroszországot. Így valódi politikai megoldást érhetünk el Ukrajna szuverenitásának és területi egységének helyreállítása érdekében" - mondta. Vershbow kiemelte: a kijevi hatóságok sem fordultak olyan kérelemmel az észak-atlanti szövetséghez, hogy az katonailag közvetlenül beavatkozzon. "Ukrajna teljesen világosan értésre adta, nem várja azt, hogy jöjjön valaki és helyette folytasson harcot. Az ukrán hatóságok csupán támogatást kérnek fegyveres erőiknek" - jelentette ki Alexander Vershbow, aki 2001-től négy éven át volt az Egyesült Államok nagykövete Moszkvában.MTI



Az értékeléshez be kell jelentekeznie.

Hozzászólások

Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezned. Jelentkezz be vagy regisztrálj.

Legyél te az első hozzászóló.

Miskolc TV mai műsora

2024-03-29 (Péntek)
Nincs műsorkiírás erre a napra... nézzen vissza később!