Közélet

41 százalékkal nőtt a bölcsődei helyek száma az elmúlt négy évben

2014-08-29 18:22

ADD TO IWIW FACEBOOK TWITTER LIVE GOOGLE

Az elmúlt négy évben 41 százalékkal emelkedett a bölcsődei helyek száma; ez év végére hatezer férőhellyel lesz több, mint 2010-ben volt – közölte Kurucz Éva kormányszóvivő pénteken Budakalászon, a város új, 48 férőhelyes bölcsődéjének átadásakor.

A kormányzati támogatással épült, 12 új munkahelyet is teremtő bölcsőde átadásakor tartott sajtótájékoztatón Kurucz Éva emlékeztetett arra, hogy a bölcsődei férőhelyhiány a korábbi években komoly problémát okozott a családok életében: a bölcsődék túlzsúfoltak voltak, 2009-ben 130 százalékos kihasználtsággal működtek. Hozzátette: a férőhelyhiány az elmúlt években a nők munkavállalásának is az egyik fő akadálya volt.

Kiemelte: a kormány számos módon támogatja a gyermekek mellett munkát vállaló édesanyákat: az új, felújított és kibővített bölcsődék mellett a családi adórendszer bevezetésével és a gyed extrával. A januárban bevezetett gyed extra révén miután a gyermek elmúlt egyéves, az édesanya elmehet dolgozni, nem kell lemondania az ellátásról – jelezte a kormányszóvivő, hozzáfűzve, a gyed extrának köszönhetően 37 százalékkal nőtt a munkát vállaló kisgyermekes édesanyák száma. 
  
Kurucz Éva szólt arról is, hogy a bölcsődeépítés segíti a nők foglalkoztatását, amely az idén 22 éves csúcson van, és közelíti az európai uniós átlagot, ami 59 százalék. A magyarországi mérték jelenleg 55 százalék, de "jó úton haladunk, és a kormány folytatja mind a bölcsődeépítést, mind a nők foglalkoztatását segítő programokat" - mondta a kormányszóvivő.   
 
Rogán László (Fidesz) polgármester az ünnepélyes átadáson  elmondta, hogy az Új Széchenyi Terven keresztül a város 150 millió forint támogatást nyert el, amihez Budakalász 70 millió forinttal járult hozzá. 
  
Jelezte: a 21. század igényeit kielégítő, korszerű, minőségi nevelést, gondozást biztosító intézmény modern és környezetbarát eszközökkel és feltételekkel segíti a több mint tízezres lélekszámú település családjait.

MTI



Az értékeléshez be kell jelentekeznie.

Hozzászólások

Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezned. Jelentkezz be vagy regisztrálj.

Legyél te az első hozzászóló.

Miskolc TV mai műsora

2024-04-19 (Péntek)
Nincs műsorkiírás erre a napra... nézzen vissza később!