Közélet

Gyurcsányon kívül ki támogatja még Pásztor Albertet?

2014-08-28 14:16

ADD TO IWIW FACEBOOK TWITTER LIVE GOOGLE

Lassan egy hete tart már a választási kampány, de az érdeklődő miskolci választópolgárok mégis lényeges ügyekben szenvedhetnek krónikus információhiányban, vagy tartják őket a félrevezetettség állapotában – írja csütörtöki közleményében Csontos Róbert, az LMP és 4K! miskolci polgármesterjelöltje.

„Itt van mindjárt, az úgynevezett miskolci baloldali „összefogásnál” tapasztalható botránysorozat és hazudozás. Mindez azért nem belügye a pártoknak, mert a szavazók emiatt nem tudhatják még mindig, hogy valójában kik is támogatják Pásztor Albertet. (Persze, Gyurcsány Ferencen kívül, aki „hányingerkeltőnek” nevezte őt.) Az óriásplakátjain a volt rendőrtisztnek három támogató párt logója látható. A helyi választási iroda hivatalos tájékoztatása szerint viszont csak két párt jelölte Pásztort.

Tegnap kora délután, az Együtt PM helyi szervezete és városi elnöke támogatásáról biztosította Pásztor Albertet. Késő délután viszont azt lehetett olvasni, hogy az Együtt PM Miskolc városi elnöke már ki is van rúgva és Pásztor Albertet az Együtt PM „továbbra sem támogatja”. Ha ezt nem, akkor mit lehet össze-vissza hazudozásnak nevezni, kedves Pásztor Albert-támogatók? Rózsa Edit „civil” polgármesterjelöltnek hívja magát a közösségi oldalán. Teszi ezt úgy, hogy közben két párt is támogatásáról biztosította. Sőt, Rózsa Edit, ugyanezen a fórumon, büszkén vállalja egykori és ezek szerint mai politikai szövetségesét, a Liberális Párt elnökét, Fodor Gábort, akivel éppen most, a választási kampányban kíván a nagy nyilvánosság előtt elbeszélgetni.

Miért nem lehet becsületesen bevallani, kedves Rózsa Edit, hogy valójában kinek, kiknek a jelöltje is tetszik lenni?

Miskolc jelenlegi polgármestere, Kriza Ákos, 2010-ben folyamatos párbeszédet ígért a város „fontos” ügyeinek intézésekor. A miskolci nyomortelepek felszámolásának szándéka és most már gyakorlata ilyen ügy. Mégis, még néhány nappal ezelőtt is sátorozva tüntettek a számozott utcák lakói és a velük szimpatizálók a városvezetés szerintük kíméletlen intézkedéssorozata miatt. Polgármester úr! Milyen párbeszéd az, aminek eredményeképpen az érintettek tüntetni kényszerülnek?

Programismertető, bemutatkozó sajtótájékoztatónkon is elmondtam, hogy erre a problémára a jelenlegi városvezetés által adott válasz rossz. Ebben a helyzetben az a legszörnyűbb, hogy a rossz válaszra csak még rosszabb válaszok érkeznek. Az LMP 2010 óta folyamatosan vallja, hogy csak a helyiekkel együttműködve lehet megoldani ezeket a problémákat.

A Jobbiktól, illetve polgármesterjelöltjétől azt kérdezem, hogy tényleg komolyan gondolják-e még mindig, a lassan kínos közröhejbe fulladó érpataki polgármester szánalmas bohóckodását átveendő programként, sőt példaként emlegetni? Vagy városunkban, Miskolcon is tegyük rendszeressé a hivatalban lévő külföldi közméltóságok bábuinak nyilvános akasztását, ahogy érpataki jobbikos kollégájuk szokta volt csinálni?” – zárul Csontos Róbert közleménye.

minap.hu

   


Az értékeléshez be kell jelentekeznie.

Hozzászólások

Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezned. Jelentkezz be vagy regisztrálj.

Legyél te az első hozzászóló.

Miskolc TV mai műsora

2019-08-19 (Hétfő)
Nincs műsorkiírás erre a napra... nézzen vissza később!