Közélet

Partnerségépítés az adóügyektől az ökológiai gondolkodásig

2014-08-27 10:15

ADD TO IWIW FACEBOOK TWITTER LIVE GOOGLE partnerseg_forum_140826_vcs_14.jpg

Az adó-befizetési, -bevallási határidőkről és az adómérték változásairól adott tájékoztatást a Partnerségépítés és településfejlesztés Miskolcon rendezvénysorozat újabb, keddi előadásán az adóosztály munkatársa. Vállalkozásoknak, a közigazgatási és civil szervezetek képviselőinek szóló, 9 részes előadássorozatnak ez az 5. állomása volt.

A keddi találkozón Rozsák Andrea, a hivatal adóosztálya kivetési csoportjának vezetője a helyi adókról szólt, hiszen gyakran találkoznak a vállalkozók, lakosok ezen a téren kisebb-nagyobb változásokkal, így folyamatos az igényük a tájékoztatásra. Ugyanakkor nem árt tisztázni a fix alapokat sem – tehát például, hogy a helyi adók közé az idegenforgalmi, építmény-, telek- és iparűzési adó tartozik. A gépjárműadó viszont nem az, hiszen nem az önkormányzat veti ki, csak beszedi – bár egy része náluk is marad a törvény értelmében.

partnerseg_forum_140826_vcs_26.jpg

Miskolc önkormányzata az Államreform Operatív Program keretében kapott támogatást arra, hogy programsorozat keretében megerősítse a civil szervezetekkel, vállalkozásokkal, közizgatási szereplőkkel meglévő kapcsolatait. Ennek keretében szervezték ezt a rendezvénysorozatot, amelynek nagyon fontos eleme az információátadás, de ugyanilyen fontos maga a találkozás, a kapcsolati hálók megerősítése, és a hosszú távú párbeszéd megalapozása a vállalkozásokkal, a közigazgatási és civil szervezetekkel.

partnerseg_forum_140826_vcs_23.jpg

A kilenc részből álló rendezvénysorozatnak ez az ötödik állomása volt. Legközelebb csütörtökön, augusztus 28-án lesz előadás az energiahatékonyság, környezetvédelem, ökogondolkodás kérdéseiről.

minap.hu
Fotó: V. Cs.




Az értékeléshez be kell jelentekeznie.

Hozzászólások

Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezned. Jelentkezz be vagy regisztrálj.

Legyél te az első hozzászóló.

Miskolc TV mai műsora

2024-03-28 (Csütörtök)
Nincs műsorkiírás erre a napra... nézzen vissza később!