Közélet

Fidesz – KDNP: – Nehéz úgy hazudni, hogy senki nem ismeri az igazságot”

2014-08-26 18:57

ADD TO IWIW FACEBOOK TWITTER LIVE GOOGLE

Zajlanak az események a miskolci baloldalon, minden napra jut valami. Kedden úgy jelentették be, hogy sok ajánló aláírást gyűjtöttek, hogy közben egyetlen ívet sem adtak le a Választási irodán – írta keddi közleményében a Fidesz – KDNP miskolci képviselőcsoportja.

A közlemény emlékeztet: a múlt hétvége felé közeledve még egymást vádolták programlopással jobb sorsra érdemes helyi balliberálisok. Azután vasárnap, a nyugdíjba vonult rendőr polgármesterjelöltjük, népszerűség-gyarapodása reményében, a kamerák kereszttüzében öntötte le magát egy vödör jeges vízzel.

Mára – írják –, meghallván azt, hogy Kriza Ákos polgármesterjelölt egy nap alatt 5463, míg a Fidesz – KDNP-és önkormányzati képviselőjelöltek 5444 ajánlást adott, illetve adtak le hivatalosan a helyi Választási irodánál, a Pásztor Albert mögött állók azt találták ki, hogy ők is mondanak valamit, elvégre minden nap nem önthetik nyakon magukat egy vödör vízzel.

Ebből kifolyólag Pásztor polgármesterjelölt ma a városháza előtt azt találta mondani a mikrofonokba egy sajtótájékoztatón, hogy egy nap alatt ők is nagyon sok választói ajánlást gyűjtöttek össze. Igaz, a Pásztor mögött állók, azaz az MSZP-sek és a gyurcsányisták egyetlen egy darab választói ajánlást sem adtak le a Választási 
irodában. Hiába, nehéz úgy hazudni, hogy senki nem ismeri az igazságot... – áll a Fidesz–KDNP miskolci képviselőcsoportjának közleményében.

minap.hu


Az értékeléshez be kell jelentekeznie.

Hozzászólások

Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezned. Jelentkezz be vagy regisztrálj.

Legyél te az első hozzászóló.

Miskolc TV mai műsora

2019-08-19 (Hétfő)
Nincs műsorkiírás erre a napra... nézzen vissza később!