Közélet

„Vivát Miskolci Egyetem, vivát gólyatábor!”

2014-08-25 20:13

ADD TO IWIW FACEBOOK TWITTER LIVE GOOGLE golyatabor_megnyito_140825ml_40.jpg

Vasárnap megérkeztek a frissen felvételt nyert hallgatók a Miskolci Egyetem gólyatáborába. A balekhét több mint félezer elsőéves résztvevője számos informatív és kulturális programon ismerkedhet hallgatótársaival, az egyetemmel és a várossal. A közösségépítés jegyében hétfőn a hét kar és a zeneintézet hallgatói közösen „formázták meg” a felsőoktatási intézmény monogramját, majd több száz léggömböt eresztettek szélnek. A programok egészen csütörtökig tartanak a campuson, de a városban is találkozhatunk majd gólyákkal.

Az ember életének meghatározó élményei közé tartoznak az egyetemi évek – különösen igaz ez, ha valaki egy olyan összetartó és a hagyományaira büszke közösség tagjaként élheti meg mindezt az időszakot, mint amilyen a Miskolci Egyetem. Nem véletlen, hogy már az első találkozás, az idén augusztus 24-28. között megrendezett gólyatábor ilyen népszerű, hiszen idén is több mint félezren jelentkeztek a balekhétre.



Mint Jedlicska Tibor, a szervező Miskolci Egyetem Hallgatói és Doktoranduszhallgatói Önkormányzatának elnöke is elmondta, a hétfői megnyitó ünnepség alkalmával, az egész egyetemi légkör új még ilyenkor a gólyáknak, gyorsan kapcsolatokat alakíthatnak azonban ki, és így a szemesztert már jóval könnyebben, otthonosabban kezdhetik el. Az elnök kiemelte: a most elsőévesek baráti kapcsolataikra tudnak építeni az évek során, a felsőbb évesekre szintén támaszkodhatnak majd, ugyanakkor rengeteg élmény is várja őket a campuson és az azzal szoros kapcsolatot kiépítő városban.

golyatabor_megnyito_140825ml_05.jpg
„Jó szerencsét az új miskolci polgároknak!” – üdvözölte a jól ismert bányászköszöntéssel Kriza Ákos a gólyákat, egyúttal kifejezve reményét is, hogy az egyetem elvégzése után maradnak Miskolc polgárai, és együtt erősítik tovább a várost. A városvezető kifejtette: Miskolc egy fejlődő város, mely egyre jobb gazdasági mutatókkal bír, annak is köszönhetően, hogy épít a meglévő értékeire, köztük a Miskolci Egyetemre. Egy újabb fontos pillére a város felemelkedésének az ide települő Takata cég, mely fiatal, tehetséges egyetemi hallgatókat is keres. A város a munkahelyek létesítése mellett ugyanakkor figyel arra is, hogy az otthonteremtésben is segítse a fiatalokat – ezt a célt szolgálja az Otthonunk, Miskolc program. „Miskolc vár titeket! Bízunk abban, hogy együtt fogjuk tudni építeni a várost” – zárta köszöntőjét Kriza Ákos.

golyatabor_megnyito_140825ml_06.jpg
Torma András rektor az egyetemi élet szépségeiről szólt, és kiemelte a város és az egyetem szoros és gyümölcsöző kapcsolatát. Mint ismertette, mintegy 2 ezer új hallgató kezdheti meg idén a tanulmányait a miskolci felsőoktatási intézményben. „Fontosak vagytok a Miskolci Egyetemnek, fontosak vagytok a városnak”, szögezte le zárásként a rektor, nagy tapsot és éljenzést kiváltva a hallgatók között.

golyatabor_megnyito_140825ml_28.jpg
A gólyatábor programjai karonként eltérőek, mert azokat vagy az aktuális valétabizottságok, vagy éppen a HÖK szervezi – ilyen volt a hétfői megnyitó ünnepség és a lufieregetés is. A frissen felvételt nyert hallgatók több száz lufit engedtek fel egyszerre a levegőbe, így újabb közösségi élményt szerezve. A programok természetesen nem állnak le, egészen csütörtökig számtalan lehetőségük lesz még a gólyáknak az élményszerzésre: koncertek, kirándulások, sőt egy sportnap is színesíti a programot.

K. I.
Fotó: M. L.



Az értékeléshez be kell jelentekeznie.

Hozzászólások

Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezned. Jelentkezz be vagy regisztrálj.

Legyél te az első hozzászóló.

Miskolc TV mai műsora

2019-05-20 (Hétfő)
Nincs műsorkiírás erre a napra... nézzen vissza később!