Közélet
Borsodból is sokan kérik a diákhitelt
2014-08-24 13:29





Pest és Szabolcs mellett Borsod-Abaúj-Zemplén megyéből érkezett a legtöbb igénylés diákhitelre. Azok a hallgatók, akik szeptember 15-ig leadják kérelmüket, már októberben megkaphatják az igényelt összeget.
A szabad felhasználású diákhitelt képzési formától függetlenül felvehetik a hallgatók, a kötöttet viszont csak az önköltséges képzésben résztvevők kérhetik képzési díjuk kiegyenlítésére. A felvehető hitelösszegek változatlanok: a szabad felhasználású diákhitel esetében képzési formától függetlenül, havonta 15, 21, 25, 30, 40, maximum 50 ezer forint igényelhető, a kötött felhasználású diákhitel 2 felvehető maximuma az igénylő képzési költségének összege.Eddig összesen 349 ezer hallgató igényelt diákhitelt országszerte. A legtöbb igénylés Pest, Szabolcs-Szatmár Bereg és Borsod-Abaúj-Zemplén megyékből érkezik.
- A diákhitel 1 esetében a havonta fölvehető összegek változatlanok, tehát 15, 21, 25, 30, 40, maximum 50 ezer forint kérhető. A diákhitel 2-nél nincsen maximuma a felvehető hitelösszegnek, ez az igénylő képzési költségének az összege – mondta el a Miskolc Televíziónak Imre Zita, a Diákhitel Központ Zrt. marketing és kommunikációs igazgatója.
minap.hu
Az értékeléshez be kell jelentekeznie.
Miskolc TV mai műsora
2025-02-18 (Kedd)
Nincs műsorkiírás erre a napra... nézzen vissza később!
Nincs műsorkiírás erre a napra... nézzen vissza később!
Hozzászólások
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezned. Jelentkezz be vagy regisztrálj.
Legyél te az első hozzászóló.