Közélet

Veszélyben az állatmenhely – a lakosságban bíznak

2014-08-09 08:59

ADD TO IWIW FACEBOOK TWITTER LIVE GOOGLE kutyamenhely_140701_ja_1.jpg

Komoly veszélybe kerülhet a miskolci állatmenhely. A közelmúltban támogatások, adományok segítségével felépített létesítmény a Sajószigeti úton  évente több mint hatszáz kutyán segít, a Miskolci Állatsegítő Alapítvány (MÁSA) dolgozói most az állatbarátok segítségét kérik. Csaknem kétmillió forintra lenne szükségük.

Kisfalvi Nyina, az alapítvány kuratóriumának elnöke elmondta, más szervezetekhez hasonlatosan a MÁSA esetében is a személyi jövedelemadó felajánlható 1 százaléka a legfőbb bevételi forrás. A köztartozások miatt azonban ettől el lehet esni.

kutyamenhely_140701_ja_11.jpg

– Sajnos ugyanaz a helyzet, mint tavaly ilyenkor. Hiába van költségvetésünk, nem mindig tudjuk belőni pontosan, s most 1 millió 800 ezer forintra lenne szükségünk októberig, a felajánlott 1 százalékok kiutalásáig, hogy lehetőségünk legyen a fennmaradásra – mondta Kisfalvi Nyina.

A Miskolci Állatsegítő Alapítvány menhelyén 380 kutyáról és macskáról gondoskodnak. – Jelenleg 570 ezer forint köztartozásunk van, aminek volna fedezete a tervezett költségvetés szerint, de olyan nagy összegű nem várt kiadásaink adódtak az elmúlt pár hónapban, amit már nem tudunk kezelni.

kutyagolas_140608ml_26.jpg

Gépészeti berendezéseink mentek tönkre, a balesetes állatok száma kétszeresére emelkedett az elmúlt hónapokban. Közben folyamatosan fejlesztjük az állatok elhelyezését és kényelmét szolgáló építményeket, közösségi programokat szervezünk, megragadunk minden lehetőséget – tette hozzá.

Tavaly 654 kutya és 105 macska került be hozzájuk, idén pedig eddig 337 kutyáról és 61 macskáról gondoskodtak – aki a MÁSA-nak segít, az bajba jutott állatokon segít!

minap.hu


Az értékeléshez be kell jelentekeznie.

Hozzászólások

Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezned. Jelentkezz be vagy regisztrálj.

Legyél te az első hozzászóló.

Miskolc TV mai műsora

2020-10-19 (Hétfő)
Nincs műsorkiírás erre a napra... nézzen vissza később!