Közélet

Ponthatárok és pótfelvételi-lehetőségek a Miskolci Egyetemen

2014-07-28 21:01

ADD TO IWIW FACEBOOK TWITTER LIVE GOOGLE egyetem_nyar_130725_ja_1.jpg

Júliusban nyilvánossá váltak a felvételi ponthatárok. A jelentkezések száma országosan csökkent, így a Miskolci Egyetemen is, de összességében tekintve a miskolci campus továbbra is remek helyen szerepel a középiskolások népszerűségi listáján. A ponthatár nyilvános, az első körben felvettek már tudják, hol kezdik a szeptemberi szemesztert, de pótfevételi lehetőség ezúttal is van – Miskolcon is.

Április végére nyilvánossá váltak az idei felsőoktatási jelentkezési adatok. A jelentkezők számának változása az intézményeket különböző mértékben érintette, számos felsőoktatási intézmény a korábbi évek felvételi eredményeihez képest 40-50 százalékos visszaesést szenvedett el.

A Miskolci Egyetem vonatkozásában az erős demográfiai csökkenés ellenére a jelentkezők létszáma a tavalyihoz képest nem mutat elmozdulást, ezzel a felsőoktatási intézmények között országosan az élmezőnyben foglal helyet. A régió más felsőoktatási intézményeiben jellemzően magas a veszteség, ebből a szempontból még nyilvánvalóbb, hogy a Miskolci Egyetem megtartotta népszerűségét, ismét bizonyítva, hogy az Észak-magyarországi régió meghatározó felsőoktatási intézménye.

A július 24-én közzétett ponthatárok első értékeléséből az is kiderül, hogy az érettségizők számának 11,56 százalékos csökkenése mellett a Miskolci Egyetemre állami ösztöndíjjal felvettek arányának mérséklődése a tavalyihoz képest csupán 3 százalék, s ez utóbbi – figyelembe véve az érettségizők számának drasztikus csökkenését – relatív, több mint 8 százalékos emelkedést jelent.

A Miskolci Egyetem mesterképzéseire felvettek száma 463 fő, amely majdnem 20 százalékkal haladja meg a tavalyi értéket. Minden 4. gólya itt kezdi majd meg tanulmányait, amely egyértelműen jelzi e magasabb képzési szint további népszerűségét.
A felvételi eljárás során felkínált szakok döntő többségét meghirdeti az egyetem a pótfelvételi eljárásban is.

A jelentkezések számának változása a demográfiai folyamatokat követő volt az elmúlt évtizedekben: 1993-ban a 18 éves korcsoport létszáma 190 ezer volt, tavaly és tavalyelőtt 110 ezer, 2018-ban már csak 90 ezer lesz.

Az érettségizők száma a tavalyi 133.200 főről 117.800 főre csökkent, amely 11,56 százalékos visszaesés. Ezzel összevetve a Miskolci Egyetemre felvett hallgatói létszám csupán 9 százalékkal mérséklődött, amely – tekintettel a fenti demográfiai folyamatokra – mindenképpen sikerként értékelhető, figyelembe véve, hogy a felsőoktatási intézmények alapszakjaira való bejutáshoz szükséges minimális ponthatár 2014-ben (országosan) 240-ről 260 pontra emelkedett.

Az Észak-magyarországi régió lakosságának nehéz szociális helyzete azzal a következménnyel járt, hogy a fizetős, önköltséges helyekre jelentkeztek kevesebben.

A 2014 júliusában felvett létszámokkal kapcsolatban fontos kiemelni, hogy összesített hallgatói létszámemelkedést a Bartók Béla Zeneművészeti Intézet ért el (25 fővel), és szintén kiemelendő, hogy az Állam- és Jogtudományi Kar (27 fővel), a Bartók Béla Zeneművészeti Intézet (26 fővel), illetve a Gazdaságtudományi Kar (56 fővel) növelni tudta az állami ösztöndíjjal felvett hallgatók létszámát.

A Miskolci Egyetem karaira 2014-ben, összességében 4917-en jelentkeztek, közülük ez idáig 2067-en nyertek felvételt – ami a jelentkezők 42 százaléka. Az első helyen a Miskolci Egyetemre jelentkezők (2795 fő) több mint 74 százaléka kezdheti meg tanulmányait a miskolci campuson.

A Miskolci Egyetem képzései közül az Állam- és Jogtudományi Kar állami ösztöndíjas Jogász szakára lehetett a legmagasabb pontszámmal bekerülni – itt 464 pontra volt szükség a sikeres felvételihez. Minimum 410 pont kellett a következő szakokra történő bejutáshoz is: Igazságügyi igazgatási, Munkaügyi és társadalombiztosítási igazgatási, Emberi erőforrások, Pénzügy és számvitel, Turizmus-vendéglátás.

A műszaki karok között Gépészmérnöki és Informatikai Karon és a Műszaki Földtudományi Karon realizálódtak a legmagasabb pontok. Átlagban háromszoros túljelentkezés mutatkozott az Állam- és Jogtudományi, a Bölcsészettudományi, a Gazdaságtudományi, a Gépészmérnöki és Informatikai, a Műszaki Anyagtudományi és a Műszaki Földtudományi Kar képzéseire.

Összegyetemi viszonylatban a Gépészmérnöki szakra vették fel a legtöbb hallgatót: itt 160 gólya kezdheti meg ősztől a tanulmányait. Az egyes karokon az alábbi szakok voltak a legsikeresebbek és legnépszerűbbek a felvételt nyert hallgatók száma tekintetében: Állam- és Jogtudományi Kar: Jogász (139 fő); Bartók Béla Zeneművészeti Intézet: Zenetanár-zongora (11 fő); Bölcsészettudományi Kar: Anglisztika (50 fő); Egészségügyi Kar: Egészségügyi szervező (65 fő); Gazdaságtudományi Kar: Gazdálkodási és menedzsment (68 fő); Gépészmérnöki és Informatikai Kar: Gépészmérnöki (160 fő); Műszaki Anyagtudományi Kar: Anyagmérnöki (38 fő); Műszaki Földtudományi Kar: Műszaki földtudományi (74 fő).

A pótfelvételi-jelentkezés lehetőségét a korábban is meghirdetett szakok többségében felkínálja az egyetem. Az eljárásban majd azok jelentkezhetnek, akiket az általános eljárás során nem vettek fel, vagy akik egyáltalán nem adtak be jelentkezést egyetlen, felsőoktatási intézmény által meghirdetett, szeptemberben indított képzésre sem. Akiket a pótfelvételi során felvesznek, szintén szeptemberben kezdhetik meg tanulmányaikat.

A pótfelvételi eljárásban csupán egyetlen felsőoktatási intézménybe, egyetlen szakra lehet jelentkezni.

Az augusztus 12-ig beadható pótjelentkezések eredményeképpen a karok várhatóan még növelni fogják hallgatói létszámukat. A pótjelentkezés kizárólag elektronikus formában történhet a felvi.hu oldalon keresztül. Ekkor már csak önköltséges helyekre lehet majd pályázni. A pótfelvételi során meghirdetett szakokról az érdeklődők az egyetem és a karok honlapjáról hétfőtől kaphatnak bővebb információt.

minap.hu



Az értékeléshez be kell jelentekeznie.

Hozzászólások

Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezned. Jelentkezz be vagy regisztrálj.

Legyél te az első hozzászóló.

Miskolc TV mai műsora

2022-09-28 (Szerda)
Nincs műsorkiírás erre a napra... nézzen vissza később!