Közélet

Salkaházi Sára program – már postázzák a leveleket

2014-07-24 14:58

ADD TO IWIW FACEBOOK TWITTER LIVE GOOGLE salkahazi_program_140619ml_09.jpg

Postára kerültek a Salkaházi program értesítő levelei, így el is kezdték a postások kiszállítani azokat a miskolci nyugdíjasoknak. Annak, aki igényli a program keretében a tízezer forint folyósítását, a levélhez mellékelt nyomtatványt augusztus 15-éig kell kitöltve visszaküldenie. Szeptemberben pedig kezdődik a folyósítás.

Mint ismeretes, a szépkorúak munkájának elismeréseképp a városvezetés útjára indította a Salkaházi Sára Miskolc Programot, amely röviden összefoglalva arról szól, hogy minden 60 év feletti, öregségi vagy özvegyi nyugdíjra jogosult miskolci – amennyiben igényli, és jövedelme nem haladja meg az öregségi nyugdíj mindenkori legkisebb összegének tízszeresét, azaz a 285 ezer forintot – támogatásban részesül. Tízezer forintot folyósítanak azoknak, akik a nyomtatvány kitöltésével és visszaküldésével elfogadják, hogy részt vesznek a programban.

kiss_janos_140724_ja_5.jpg

Kiss János, a városi közgyűlés Jogi, Ügyrendi és Közbiztonsági Bizottságának elnöke csütörtöki sajtótájékoztatóján elmondta, a nyugdíjfolyósítótól kapott adatok alapján Miskolcon több mint 36 ezer nyugdíjas él. Felelevenítette a program célját, s mint fogalmazott, a „postások már bármikor csengethetnek”.

– Egyszeri tízezer forintos összegről van szó, de a programot hosszú távra tervezzük. Csütörtökön postára kerültek az értesítőlevelek, személyre szólóan meg is érkeznek majd a miskolci nyugdíjasokhoz. A mellékelt nyomtatványt kell kitölteni s visszaküldeni – tájékoztatott Kiss János, hozzátéve, mindezt augusztus 15-éig kell megtenni.

salkahazi_program_140619ml_29.jpg

A kérelem válaszborítékban, postai úton díjmentesen feladható vagy személyesen leadható a Polgármesteri Hivatal ügyfélszolgálatán, a Városház tér 8. szám alatt, valamint az Egészségügyi és Szociális Osztály ügyfélszolgálatán, a Petőfi utca 39. szám alatt.

Azt követően még fel kell dolgozni az igényeket, így az összeg nem egyből érkezik.
– Több tízezer válaszlevélre számítunk, a feldolgozási idő 30 nap lesz. A folyósítás szeptember 17-én kezdődik. De összetett programról van szó, amelyhez a pénzbeli juttatás mellett események is társulnak majd – tette hozzá.

megay_robert_140724_ja.jpgA nyugdíjasok tehát már várhatják a leveleket. Megay Róbert született miskolci, egykor ügyvédként dolgozott. Örül a programnak.
– Pozitív dolognak tartom, hogy van ilyen lehetőség, de szerintem azt is meg kellene nézni, hogy valaki milyen régóta él Miskolcon, s mit tett ezért a városért. Én 1935-ben születtem, egykor ügyvéd voltam. Nagyapám is itt élt, cukrászüzeme is volt Miskolcon – mesélte Megay Róbert.

A programnak fontos üzenete van, és nem csak a szépkorúak számára. Ahogyan a megnyitó rendezvényen, június végén elhangzott, a városvezetés szeretné megbecsülésének jelét adni, de emellett kiemelten fontos hangsúlyozni azt is, hogy a munkának van becsülete.

minap.hu
Fotó: Juhász Á., M. L.



Az értékeléshez be kell jelentekeznie.

Hozzászólások

Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezned. Jelentkezz be vagy regisztrálj.

Legyél te az első hozzászóló.

Miskolc TV mai műsora

2021-11-30 (Kedd)
Nincs műsorkiírás erre a napra... nézzen vissza később!