Közélet
„Ami fontos a történelmünk során, az egyszerre történik velünk”
2014-06-28 22:19
Miskolcon ünnepelt ebben az évben a magyarországi lengyelség, itt tartották védőszentjük, Szent László király napját. A nagy napra nemcsak Magyar-, hanem Lengyelországból is számos vendég érkezett, és szavaikból kiderült, van mit ünnepelni, mert továbbra is erős a két nemzet közötti kapcsolat – és van kit ünnepelni, mindazokat, akik sokat tesznek azért, hogy ez így legyen.
A magyarországi Országos Lengyel Önkormányzat tizenkilenc éve rendezi meg a László-naphoz, június 27-éhez legközelebbi szombaton a Magyarországi Lengyelség Napját – azért ekkor, mert a Lengyelországban, lengyel anyától született Szent László magyar királyt választották védőszentjüknek. Mint az ünnepségen többször is hangoztatták, megkeresésükre Miskolc város vezetése azonnal válaszolt: örömmel fogadják, és mindenben segítik őket a jeles napon.Az ünnep a minorita templomban kezdődött, ahol a rend újjáalakulása óta számos lengyel szerzetes szolgált és szolgál. Most a budapesti lengyel templomból érkezett Kozlowski Karol atya celebrálta a szentmisét.
Innen látványos felvonulással érkeztek a Nyári Színházba – a lovagkirályra emlékeztetve lovagok kísérték zászlókkal a menetet, amelyben a díszvendégek mellett táncosok, fúvósok, „középkori” zenészek is részt vettek.
Az ünnepségen Csúcs Lászlóné Halina, az Országos Lengyel Önkormányzat elnöke köszöntőjében emlékeztetett: ez a nap a jórészt szétszórtan élő magyarországi lengyelség összetartozásának erősítésére jött létre, az évek folyamán azonban egyre nyitottabbá vált, egyre többen kapcsolódtak be olyanok, akik tevékenységükkel erősítik a lengyel-magyar barátságot. Jól mutatja ezt a változást az is, hogy a Szent László-díjjal jutalmazottak között is egyre több a magyar név.
– Éppen ezért nemcsak ünneplünk most, hanem köszönetet is mondunk azért, hogy megőrizhetjük, ápolhatjuk, és a fiataloknak továbbadhatjuk lengyel nyelvünket, kultúránkat, hagyományainkat – emelte ki az elnök.
Roman Kowalski, a Lengyel Köztársaság rendkívüli és meghatalmazott magyarországi nagykövete magyarul szólt a közönséghez – először is arról, hogy ahányszor Miskolcra jön, mindig szebb és szebb a város, látványosan fejlődik. Ezt azért is látja örömmel, mert fontos hely ez a magyarországi lengyelségnek, hiszen itt találták meg a lengyelség azon évszázados magyarországi gyökereit, amelynek révén létrejöhetett országos kisebbségi önkormányzatuk.
– Most, hogy már a magyar parlamentben is van szószólója a lengyelségnek, egy feladatuk maradt: egymással együttműködve dolgozni, és kihasználni a lehetőségeket – mondta a nagykövet.
Roman Kowalski emlékeztetett: 25 éve egyszerre lett újra független a két ország, tíz évvel ezelőtt együtt lépett be az EU-ba, és 75 éve kezdődött a II. világháború, amikor mindenki támadta Lengyelországot, ám Magyarország segítő kezet nyújtott, és az üldözöttek befogadásával életeket mentett.
– Számos más dátumot említhetnék még, amit együtt ünnepelhet meg a két nemzet. Úgy tűnik, ami fontos a történelmünk során, az egyszerre történik velünk. Ünnepeljünk most is örömmel együtt, abban a reményben, hogy ez a város és ez a megye továbbra is erős bástyája marad a magyarországi lengyelségnek – zárta szavait.
A város nevében szóló Pfliegler Péter alpolgármester megtisztelőnek nevezte, hogy Miskolcot választották az ünnep helyszínéül. Emlékeztetett Szent László király erényeire, és arra, hogy a Diósgyőri várhoz ezer szállal kötődő Nagy Lajos király László arcmását verette forintjára.
– Szent László sikeres országépítő volt, biztosította azt a függetlenséget, ami mindkét nemzetnek éltető ereje. És szerencsére azt is elmondhatjuk, a két nép közötti történelmi kapcsolat ma is élő és eleven – hangsúlyozta.
Az alpolgármester Miskolc és lengyel testvérvárosa, Katowice kapcsolatából hozott számos példát, kiemelve: a város vezetése, kulturális és oktatási intézményei látogatásokkal, és itthoni rendezvényekkel is hozzájárulnak egymás megismeréséhez, a kapcsolatok szorosra fűzéséhez.
– 2013-ban húszezer lengyel vendég érkezett Miskolcra, és a város felkészült fogadásukra: lengyel nyelvű honlappal, információs kiadványokkal is várjuk őket. Az itt élő lengyelség ünnepe pedig a mi ünnepünk is, hiszen a mindennapok során ők is velünk építik városunkat – zárta szavait Pfliegler Péter.
Hagyományosan a Magyarországi Lengyelség Napján adják át a Szent László-díjat, amit ebben az évben Németh Szilárd, Csepel polgármestere vehetett át. A Magyarországi Lengyelekért Emlékplakettet az isaszegi Múzeumbarátok Körének, a nyíregyházi Bárkányi Wiesławának és Tamásnak, Molnárné Cie¶lewicz Elżbietának, a Szent Adalbert Egyesület elnökhelyettesének ítélték oda az idén – a Drenka Polska együttes hagyományőrző munkáját pedig különdíjjal ismerték el.
Az ünnepet lengyel együttesek gálaműsora zárta.
Cs. M.
Fotó: Mocsári L.
Az értékeléshez be kell jelentekeznie.
Miskolc TV mai műsora
2024-05-18 (Szombat)
Nincs műsorkiírás erre a napra... nézzen vissza később!
Nincs műsorkiírás erre a napra... nézzen vissza később!
Hozzászólások
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezned. Jelentkezz be vagy regisztrálj.
Legyél te az első hozzászóló.