Közélet
A szubjektív biztonságérzetért is dolgoznak
2014-06-22 11:51
Miskolc rendőrkapitánya is nagyon fontosnak tartja a demonstratív közterületi jelenlétet, amelyet az utcai járőrök képviselnek. Ennek nemcsak a szubjektív biztonságérzetre vannak hatásai, de a javuló bűnügyi mutatókban is szerepe van.
Szinte minden területen javuló eredményekről tudott beszámolni Bogyay Ferenc, Miskolc város rendőrkapitánya a városi közgyűlés júniusi ülésén. A grémium elé került ugyanis a kapitányság 2013-as beszámolója, amelyben több bűncselekmény típus kapcsán is csökkenésről, a felderítések eredményessége szempontjából pedig növekvő számokról írt az anyag és beszélt a kapitány szóbeli kiegészítőjében.Ennek kapcsán ültünk le Bogyay Ferenccel beszélgetni.
– Mennyire elégedett a 2013-as év eredményével?
– Az a típus vagyok, aki soha nem elégedett, azt gondolom, ez visz előre minket.
– Többek között elhangzott az is, hogy 2009 után tavaly volt a legmagasabb a nyomozati eredményesség. Hogyan sikerült ezt elérni?
– Miskolc városában közel tíz százalékkal nőtt a 2012-es évhez képest a nyomozati eredményesség. Ennek kapcsán nagy jelentőséget tulajdonítok annak, hogy sikerült megerősíteni a demonstratív jelenlétet a városban. 2012 szeptemberében kötöttünk az önkormányzattal egy olyan szerződést, amely alapján gyalogos járőrök teljesíthetnek szolgálatot a városban. Így visszatért az a demonstratív jelenlét, amely a korábbi években a leterheltség miatt kicsit kikopott. Emellett az országos főkapitányság egy öt megyére kiterjedő fokozott ellenőrzés keretében lehetőséget biztosított további túlórák teljesítésére. Ezek a lehetőségek nagymértékben hozzájárultak ahhoz, hogy az eredményességünket sikerült ilyen mértékben növelni.
– Csökkent a közterületen elkövetett bűncselekmények száma, a rablásoké majd húsz százalékkal. Ezt az erősebb jelenléttel is el lehet érni?
– A demonstratív jelenlétnek mindenképpen van egy visszatartó hatása elsősorban a közterületen elkövetett bűncselekményekre. Ezek a cselekmények azok leginkább, amelyek befolyásolják a lakosság szubjektív biztonságérzetét. Egy közterületen megvalósuló brutális rablás többet árt, mint mondjuk egy internetes csalássorozat, miközben utóbbiban is nyomozunk, sok munkánk van benne, de kevésbé látványos és kevésbé van befolyással a szubjektív biztonságérzetre. Ez nagyon felértékelődött, tehát hiába tartalmaz egy beszámoló pozitív számokat, ha ez az emberek biztonságérzetén nem érződik. Bár mindig van egy kis fáziskésés, hogy a lakosság az eredményeket mikor érzékeli, de úgy gondolom, hogy a demonstratív jelenlét, amit tapasztalnak hozzájárul ahhoz, hogy el is higgyék azokat az eredményeket, amelyeket mi objektív adatok alapján közzé tudunk tenni. Egyébként a 2013-as rablásszám csökkenésnél is kedvezőbb számok prognosztizálhatók erre az évre, hiszen 2014 első öt hónapjában felére esett vissza a rablások száma az előző év azonos időszakához képest.
– Több, mint egy éve működik a Miskolci Önkormányzati Rendészet, amellyel jó az együttműködése a rendőrségnek. A közgyűlésen olyan kritika is elhangzott, hogy a rendőrség munkáját végzi a rendészet, hová fejleszthető ez az együttműködés?
– Az önkormányzati rendészet egy érték Miskolcon, amit hosszútávon meg kell tartani, nem gondolnám azt, hogy ez a rendőri munka kritikája. Nem elsősorban a rendőrség hatáskörébe tartozó feladatot látják el a rendészek, hanem azokat az apróbb, cseprőbb jogsértéseket kezelik, amire a rendőrségnek – valljuk meg őszintén – még, ha van is hatásköre, de kapacitása semmiféleképpen. Nagyon jól kiegészítjük egymást és nagyon sokat tanulunk is egymástól. A gyalogos járőrözés esetén éppen ahhoz ragaszkodott az önkormányzat, hogy vegyes járőrpárok legyenek. 2012 óta hét ilyen vegyes páros működik és három tisztán rendőr páros, most arra kaptunk ígéretet, hogy a másik hat rendőr mellé is odarendel a rendészet egy munkatársat, így több páros lesz kint és nagyobb területet tudnak ellenőrizni.
– Mennyire segíti a rendőrség munkáját a Miskolcon egyre bővülő közterületi kamerarendszer?
– Ezeknek is van egyrészt egy visszatartó ereje, ez persze akkor az igazi, ha eredményre is vezet, akkor, amikor történik valami. De előfordul olyan, hogy éppen nem abba az irányba fordult a kamera, éppen nem annak nézték a képét, nem lehet azt garantálni, hogy minden eset tökéletesen rögzítve legyen, mindenki felismerhető legyen rajta. De persze van arra példa, hogy bűncselekmények elkövetőit a kamerák segítségével tudunk azonosítani, elfogni, rengeteg információt tartalmaznak ezek a kamerafelvételek.
– Tavaly májusban nyílt Lyukóban körzeti iroda, egy év telt el azóta, hogyan értékeli a működését?
– Többször elmondtam, hogy vannak olyan társadalmi jelenségek, amelyeket nem biztos, hogy csak és kizárólag rendészeti eszközökkel lehet megoldani. Ennek ellenére a szubjektív biztonságérzet szempontjából is jelzésértéke volt annak, hogy egy körzeti megbízotti csoportot hoztunk létre. Hangsúlyoznám, hogy Lyukó városrésznek mindig is volt rendőrőrse, hiszen a Vasgyári Rendőrőrs egy kilométerre található Lyukóvölgy bejáratától, így szakmailag nem volt indokolt önálló, újabb őrsöt létrehozni, ezért született az a döntés, hogy egy körzeti megbízotti csoportot hozunk létre. A körzeti megbízott feladatkörébe nem csak a demonstratív jelenlét, a járőrözés tartozik bele, hanem nagyon jelentős a kapcsolattartó szerepkörük. Ezt kívánjuk a jövőben még fejleszteni: egy svájci finanszírozású projektben vesz részt a Miskolci Rendőrkapitányság is, a közösségi rendészet létrehozását tanulmányozzuk, illetve igyekszünk majd bevezetni.
– A rendőri létszám is örök téma, mit gondol, elegendő rendőr van Miskolcon?
– A Miskolci Rendőrkapitányságnak van egy állománytáblája, ennek a feltöltöttsége az elmúlt évek viszonylatában egészen jó, persze kisebb mértékű, természetes fluktuáció van. A megyei főkapitányság munkatársai szintén teljesítenek szolgálatot adott esetben a város területén, de a városban található a Készenléti Rendőrség X. Bevetési Egysége, akik szintén látnak el szolgálatot és intézkednek a városi kapitányság területén is. Persze rendőri vezetőként mindig az a dolgom, hogy jelezzem, ennél több rendőrnek is tudnék munkát biztosítani, de összességében kijelenthető, hogy elegendően vagyunk.
minap.hu
Az értékeléshez be kell jelentekeznie.
Miskolc TV mai műsora
2024-05-15 (Szerda)
Nincs műsorkiírás erre a napra... nézzen vissza később!
Nincs műsorkiírás erre a napra... nézzen vissza később!
Hozzászólások
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezned. Jelentkezz be vagy regisztrálj.
Legyél te az első hozzászóló.