Közélet

A gazdasági kapcsolatokról érdeklődnek a kayseriek

2014-06-20 20:31

ADD TO IWIW FACEBOOK TWITTER LIVE GOOGLE kayseri.jpg

Tavaly kötött testvérvárosi megállapodást Miskolc város a törökországi Kayserivel. A két város kapcsolatának további bővítése céljából gazdasági delegáció érkezett Kayseriből Miskolcra, hogy megismerkedjenek a várossal, az itteni látnivalókkal és egyeztessenek a lehetséges együttműködésekről.



Csütörtökön este érkezett a török delegáció Miskolcra, ahol másnap feszes program várta őket. A delegációt Dursum Atas, Kayseri alpolgármestere, Celal Hasnalcaci, a Kayseri Kereskedelmi Kamara alelnöke és Osman Sahbaz, tiszteletbeli konzul vezette, de tagjai voltak Hamdi Kinas, a Fiatal Üzletemberek Szervezetének Elnöke, a kayseri közgyűlés több tagja és a város meghatározó cégeinek képviselői is.

kayseri_sahbaz.jpg

Hivatalos programját a török delegáció pénteken reggel a Polgármesteri Hivatalban kezdte, ahol Kriza Ákos polgármester fogadta a vendégeket, majd ismertette Miskolc településfejlesztési koncepcióját 2020-ig. A városvezető beszámolt a várható beruházási lehetőségekről, a gazdaságfejlesztési tervekről is.Ezt követően a kormányhivatalba látogattak, ahol Demeter Ervin, megyei kormánymegbízott adott tájékoztatást a helyi közigazgatás működéséről.

kayseri3.jpg

A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kereskedelmi és Iparkamarát is felkereste a delegáció, ahol a kamarai vezetők mellett miskolci vállalkozók is jelen voltak. Bihall Tamás, a BOKIK elnöke elmondta, nagy az érdeklődés a miskolci vállalkozók részéről a kayseri lehetőségek iránt, jelezte azt is, hogy a kamara a szeptemberi viszontlátogatáson is részt vesz majd.

torokok_bokik_140620_fkcs_12.jpg

Egy rövid prezentáció keretében mutatta be a térség gazdaságát és a kamara működését a vendégek számára. Szólt a klaszterekről, az egyetemmel való együttműködésről, de külön kiemelte a duális szakképzés fontosságát, amellyel a munkaerőpiac igényeihez lehet a szakemberképzést igazítani. De szó esett a helyi Hungarikumokról, látnivalókról, fesztiválokról is.

torokok_bokik_140620_fkcs_3.jpg

Celal Hasnalcaci is reményét fejezte ki, hogy még inkább el tudják mélyíteni a két város kapcsolatát és reméli, hogy tudnak magyar partnerekre lelni. Beszámolt arról, hogy Kayseriben 16 ezer tagja van az ottani kamarának, 40 szakmát képviselve. Az 1,3 milliós lakosú török városban 1300 cég működik, mintegy 80 ezer embernek adva munkát. A húzóágazatok a húzott fém, az élelmiszer és a textilipar, az exportjuk elsősorban Irakba és Németországba irányul, de emellett még számtalan országgal ápolnak kapcsolatot.

torok_delegacio_140619_ja_17.jpg

Kiss Gábor
, Miskolc alpolgármestere a következő uniós fejlesztési időszak kapcsán elmondta, Miskolcon 2014 és 2020 között 33 milliárd forint áll majd rendelkezésre városfejlesztésre és 20 milliárd gazdaságfejlesztésre. Ez a vendégeket is érdekelte, így több kérdés is elhangzott a források felhasználásáról és a lehetséges fejlesztésekről.  

Beszélt az alpolgármester arról is, hogy csökkent a munkanélküliség a városban, miközben nőtt az iparűzési adó, de kiemelte a turizmus fejlesztését és a zöld beruházásokat is.

torok_delegacio_140619_ja_3.jpg

A kamara után a Miskolci Egyetemen fogadták a delegációt, majd a hivatalos programot a Városházán zárták, ahol Vécsi György, a Miskolc Holding Zrt. igazgatóságának elnöke tartott prezentációt. Beszélt az országos makroökonómiai adatokról, a foglalkoztatás és munkanélküliségi számok kapcsán is. Miskolc kapcsán megemlítette a kiemelt fejlesztési övezetté nyilvánítást, a Takata beruházását, a legnagyobb helyi foglalkoztatókat is bemutatta. Kiemelte Miskolc jó megközelíthetőségét és a város jövőképe kapcsán a befektetési központtá válást, turisztikai célállomást, környezetbarát fejlesztéseket említett. De szó esett az egyetemmel való együttműködésről, a Déli Ipari Park fejlesztéséről, a környezetbarát beruházásokról is, mint amilyen a Zöld Nyíl, a geotermikus beruházás, a biomassza vagy a biogáz.

torok_delegacio_140619_ja_20.jpg

A vendégek több kérdést is feltettek, elsősorban a kormányzati és helyi támogatások kapcsán, amelyek elősegíthetik külföldi befektetések érkezését, visszatérő elemként egy ötcsillagos szálloda építését emlegetve példaként.

kayseri1.jpg

A megbeszélés végén Osman Sahbaz, tiszteletbeli konzul portálunknak elmondta, Magyarország és azon belül Miskolc nagyon fontos Kayseri számára, Európa kapuja, az uniós export szempontjából is lényeges. Szállodai, ipari befektetésekben gondolkodnak és az itteni támogatások érdeklik őket.

A napot vacsora zárta kötetlen beszélgetéssel, szombaton pedig ellátogatnak a vendégek a Barlangfürdőbe, majd délután városnézésen vesznek részt.

H. I.
Fotó: F. K. Cs. - J. Á.



Az értékeléshez be kell jelentekeznie.

Hozzászólások

Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezned. Jelentkezz be vagy regisztrálj.

Legyél te az első hozzászóló.

Miskolc TV mai műsora

2024-03-29 (Péntek)
Nincs műsorkiírás erre a napra... nézzen vissza később!