Közélet

„Üldöztetünk, de el nem hagyatunk”

2014-06-17 21:14

ADD TO IWIW FACEBOOK TWITTER LIVE GOOGLE kesz_140617_fkcs_11.jpg

A minorita szerzetesek szétszóratásának emléknapja alkalmából rendezett koszorúzási ünnepséget kedd délután a Keresztény Értelmiségiek Szövetségének (KÉSZ) miskolci csoportja. Az eseményen Jelenits István mondott ünnepi beszédet. A piarista atya kiemelte, a szerzetesek szolgálata mélyen beivódott a város történetébe, múltjába.

„Üldöztetünk, de el nem hagyatunk. Tiportatunk, de el nem veszünk” – idézi a minorita rendház falán állított emléktábla a Korinthusiakhoz írt II. levél egy passzusát. 1950. június 17-éről 18-ára virradó éjjel több szerzetest elhurcoltak a rendházból, erre emlékeztet a tábla.

kesz_140617_fkcs_2.jpg

Gróf Lajos, a KÉSZ miskolci tagja köszöntőjében elmondta, ma éppen 64 éve annak, hogy az ÁVO-sok elvitték Miskolcról az akkor itt élő minorita atyákat, szerzeteseket, papokat, testvéreket és tanulókat. Annak pedig éppen 10 éve, hogy a Keresztény Értelmiségiek Szövetségének miskolci csoportja először megrendezte a koszorúzási ünnepséget.

– Ez tehát a tizedik alkalom, hogy itt találkozunk, gondolom, sokan vannak, akik mind a tíz alkalommal részt vettek ezen az ünnepségen – mondta Gróf Lajos, aki szólt arról is, hogy 64 év nagyon hosszú idő, de véleménye szerint mégis nagyon jó, hogy a szétszóratásról évről évre megemlékeznek, hiszen – mint fogalmazott – „ez is egy olyan dolog, amiről nem kell, nem szabad elfeledkeznünk”.

kesz_140617_fkcs_5.jpg

Jelenits István piarista atya ünnepi beszédében arról szólt, hogy a minorita atyák bő 200 esztendeig éltek itt háborítatlanul, s szolgálták a templomon kívül is a város lakosságát. „Szolgáltak úgy, hogy a munkájuk eredményét Isten tartja nyilván”, fogalmazott a piarista atya, hozzátéve, hogy „szolgálatuk a város történetébe, múltjába mélyen beivódott”. – Nagyon megrázóak voltak a kommunista diktatúra egyház elleni lépései.

Mindszenty József hercegprímást elfogták, 1950-ben pedig elhatározták, hogy a szerzetességet is felszámolják Magyarországon, ahol több mint 11 ezer szerzetes, mintegy 4 ezer szerzetestag, illetőleg laikus, és több mint 6 ezer apáca volt akkoriban, akik szintén részben iskolákban, részben a betegápolásban teljesítettek szolgálatot, s imádságukkal szociális szegénygondozásukkal, tanításukkal nagyon sokat használtak mindenfelé – ismertette Jelenits István.

kesz_140617_fkcs_7.jpg

Egykori tárgyalási iratokból is idézett a piarista atya, felidézve: azzal a gondolattal szüntették meg a szerzetességet hazánkban, hogy annak a révén nemcsak a templomban van jelen az egyház, hanem a civil életet is áthatja, az iskolai, kórházi szolgálattal.

– Ezt akarták megakadályozni. Az volt a logikájuk, arra hivatkoztak, hogy valamikor régen az állam képtelen volt a kulturális feladatokat ellátni, s azért hívta meg a szerzetesrendeket, hogy rájuk bízza ezeket. De megváltozott az állam ideológiája, és úgy gondolták, van embere arra, hogy ezeket a feladatokat az új eszmék nevében ellássa. Nincs szükség tehát a szerzetesek munkájára, s ezért ezeket megszüntetik – magyarázta a kommunista hatalom egyházzal szembeni politikáját a piarista atya. Ismertette azt is, hogy mindössze 8 iskolában engedték meg, hogy a szerzetesek tovább tanítsanak, s mindössze néhány rend működhetett tovább nagyon szigorúan megszabott létszámkeretek között. Több rend tagjait azonban hirtelen, mindenféle figyelmeztetés nélkül elhurcolták. 1950-ben három különböző alkalommal – tavasszal, nyáron és ősszel – támadták meg a régi kolostoraikat, és elhurcolták az ott élő szerzeteseket.kesz_140617_fkcs_10.jpg

– Csak azért, hogy kimozdítsák a régi helyükről, s elvigyék onnan, ahol szeretet övezte őket, ahol az emberek kiálltak volna mellettük, ha tudták volna, hogy valami fenyegeti őket. Éjszaka érkeztek, erőszakos mozdulatokkal beterelték az atyákat, testvéreket az autóikba, és elhurcolták őket, mint a gonosztevőket – ismertette az egykori történéseket a piarista atya.

A koszorúzást követően este hat órától a minorita templomban szentmisén emlékeztek az elhurcolt szerzetesekre, melyet Jelenits István piarista atya mutatott be.



K. I.
Fotó: F. K. Cs.



Az értékeléshez be kell jelentekeznie.

Hozzászólások

Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezned. Jelentkezz be vagy regisztrálj.

Legyél te az első hozzászóló.

Miskolc TV mai műsora

2024-03-29 (Péntek)
Nincs műsorkiírás erre a napra... nézzen vissza később!