Közélet
Hűvös hétfőnk lesz
2014-06-01 14:19
Holnap még az évszakhoz képest hűvös időre számíthatunk kisebb esővel, hétfőn ugyanis még hideg, változó nedvességtartalmú levegő örvénylik fölöttünk – közölte az Országos Meteorológiai Szolgálat Miskolci Veszélyjelző és Szolgáltató Irodája. Éjjel többnyire erősen felhős lesz az ég, kisebb eső előfordulhat, de mérsékelt marad a légmozgás.
Reggelre általában 9 fokig csökken a hőmérséklet. Napközben eleinte többnyire erősen felhős lesz az ég, majd csökken a felhőzet. Eső, zápor előfordulhat, időnként megélénkül a változó irányú szél. Délutánra 20 fokig emelkedik a hőmérséklet. Fronthatás nincsen térségünkben.A nap UV-B sugárzásának erőssége 11 és 15 óra között is mérsékelt marad.
A hét további részében napról-napra egyre melegebb lesz, a hőmérséklet a hét közepétől délutánonként már 25 fok fölé emelkedik. Csütörtökig a fátyol-, illetve gomolyfelhők mellett sok lesz a napsütés, csak néhol lehet zápor, esetleg zivatar.
Pénteken egy gyenge hidegfront ér el bennünket, ez azonban nem okoz komolyabb lehűlést, a hétvégén is meleg nyári időre számíthatunk délutánonként helyi záporral, zivatarral.
Ma van a meteorológiai nyár első napja.
minap.hu
Az értékeléshez be kell jelentekeznie.
Miskolc TV mai műsora
2024-05-18 (Szombat)
Nincs műsorkiírás erre a napra... nézzen vissza később!
Nincs műsorkiírás erre a napra... nézzen vissza később!
Hozzászólások
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezned. Jelentkezz be vagy regisztrálj.
Legyél te az első hozzászóló.