Közélet

Magyar találmány a malária ellen

2014-05-26 13:54

ADD TO IWIW FACEBOOK TWITTER LIVE GOOGLE

Bármennyire is hihetetlennek tűnik, nem a jeti, nem a nagy fehér cápa, de még csak nem is az ember a legveszélyesebb állat a Földön – a legtöbb áldozatot ugyanis a szúnyog, illetve az általa terjesztett paraziták szedik, csak maláriában évente több mint 1 millió ember hal meg. Butykai Ádám, a Földes Ferenc Gimnázium egykori diákja doktorandusztársaival megalkotta azt a hordozható diagnosztikai berendezést, amely már a malária legkorábbi szakaszában képes kimutatni a fertőzést.

malaria_140526_fkcs_7.jpg

A szakmai berkekben nagy elismerést kiváltó kutatásról a Földes konferencianapok keretében számolt be az egykori földesista diák, Butykai Ádám, aki doktorandusztársaival még tavaly fejlesztette ki a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem (BME) Fizika Tanszékén azt a hordozható maláriadiagnosztikai eszközt, amely új elv alapján, magneto-optikai módszerrel képes kimutatni a kórokozók jelenlétét a vérben. Témavezetőjük, Kézsmárki István vetette fel egyébként a kutatás ötletét, és ő volt az, aki az egész projektet elindította, ehhez csatlakoztak aztán a fiatal kutatók, akkor még BSc-szakos hallgatókként.

Az eredményeket akkor közölte a Nature Scientific Reports, ezután több kutatóintézet is megkereste a magyar szakembereket. A projektben résztvevő BME-s doktoranduszok – Ádám mellett Molnár András és Orbán Ágnes – a lisszaboni Instituto de Medicina Molecular kutatóintézetben üzemelték be a diagnosztikai berendezés hordozható változatát, és méréseket végeztek malária kórokozókkal fertőzött sejtkultúrákból készített vérmintákon. Kiderült, hogy az eszköz már a paraziták legkorábbi életszakaszában is képes kimutatni a fertőzést, így alkalmas lehet klinikai és terepi diagnózisra is.

malaria_140526_fkcs_1.jpg

A biológia és fizika iránt érdeklődő diákok számára egyaránt érdekes előadást hétfőn tartotta meg Ádám a Földes gimnázium nagytermében, mely a kezdésre teljesen megtelt. Kovácsné Szeppelfeld Erzsébet igazgatóhelyettes rövid köszöntőjében elmondta, a saját szakterületükön kimagaslót alkotó egykori földesistákat hívnak meg minden évben a már nagy hagyományokkal rendelkező konferencianapokra. Hozzátette, a mostani előadás különlegességét az adja, hogy az iskola médiaszakkörös diákjai az előadás után egy portréfilmet is készítenek az előadóról.

– Rendkívül boldog vagyok, és nagy megtiszteltetésnek érzem, hogy egykori földesistaként visszahívtak a gimnáziumba, hogy az elért sikereinkről tartsak előadást – mondta el érdeklődésünkre a 2007-ben érettségizett Ádám. – Hogy mit adott nekem ez az iskola? Egy nagyon jó közösséget, ami mindig is fontos számomra. Úgy érzem, komoly felkészítést is kaptam, így tudtam, hogy jó esélyekkel indulok az egyetemre. Ugyanakkor megtanultam tanulni, amit tudtam kamatoztatni a későbbiek során is – dicsérte egykori alma materét a BME másodéves doktorandusza.

malaria_140526_fkcs_4.jpg

S hogy egy picit a kutatás célkitűzéseibe is beavassa hallgatóságát, elmondta, többféle diagnosztikai eljárás létezik ma már a malária kimutatására, ezek azonban komoly szakértői hátteret igényelnek – ami „terepen”, főleg a fejletlenebb országokban nem mindig adott –, a gyors diagnosztikai teszt nem elég érzékeny, vagy éppen nincs meg a megfelelő eszközháttér.

Olcsó, gyors, és komoly szakértelmet nem igénylő berendezésre lenne tehát szükség, ismerték fel a fiatal kutatók, így belefogtak a hordozható diagnosztikai berendezés megalkotásába. Mint az előadáson is elhangzott, bár a malária Magyarországon nem őshonos, a betegség azonban globális hatású, hiszen Dél-Amerika több országa mellett szinte egész Afrikában és Indokínában is nagy számban szedi áldozatait. A fiatal magyar kutatók által kifejlesztett berendezéssel talán csökkenthető a milliós nagyságrendű áldozatok száma. 

K. I.
Fotó: F. K. Cs.



Az értékeléshez be kell jelentekeznie.

Hozzászólások

Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezned. Jelentkezz be vagy regisztrálj.

Legyél te az első hozzászóló.

Miskolc TV mai műsora

2022-09-28 (Szerda)
Nincs műsorkiírás erre a napra... nézzen vissza később!