Közélet

A múltat a fiatalok elé tárni – ez a jövő

2014-05-17 13:57

ADD TO IWIW FACEBOOK TWITTER LIVE GOOGLE litvai_otto1.jpg

Prominens közéleti szereplők aktuális gondolatainak a nyilvánosság elé tárása, a történelmi szemtanúk élettörténetének megírása, ezáltal az események hiteles feltárása, megőrzése jellemzi Litvay Ottó közíró cikkekben, könyvekben megtestesülő, értékmentő munkáját. Tevékenységét a város Szemere Bertalan Közéleti Díjjal ismerte el.

Polgári származása egész életében meghatározta Litvay Ottó jellemét, közéleti szerepvállalását. Publikációs tevékenységét 25 éve, a rendszerváltás óta folytatja.
– Az 1990-es évek elején a KDNP helyi szervezete számos neves közéleti személyiséget fogadott. Itt elhangzott gondolataik megőrzésre méltóak voltak, és a kereszténydemokraták sajtótitkáraként ezt feladatomnak éreztem. Ezek az írások, interjúk meg is jelentek Fény című lapunkban, aminek főszerkesztője lettem – emlékezik vissza a közíró.

A régmúlt idők egy-egy, általa fontosnak tartott, ám sem a köztudatban, sem a történelemtanításban még méltó helyre nem került fejezetéről is számos cikket írt. Érdemes ezek közül kiemelni a Miskolci Kalendáriumban megjelent, a középkori lovagrendeket bemutató sorozatát, vagy a keresztes háborúkról írt tanulmányát. Azután következtek a könyvek, amelyek a szemtanúk élettörténetén át tárják fel a magyar, a miskolci történelem sorsfordító pillanatait.

– Büszke vagyok arra, hogy abszolút hitelesen, Bogár Károly, a megyei munkástanács elnökhelyettese életútjának rögzítésével számolhattam be az 1956-os forradalom miskolci eseményeiről. Megírhattam Csorba István életét, aki szintén tagja volt a munkástanácsnak. Történelemkönyvekbe való az az ismeret is, amit a doni áttörés végigszenvedője, Orczy Sándor adott át számomra, számunkra, 91 éves korában.

Litvay Ottó 1947 óta cserkész, ma is a 757-es Szemere Bertalan csapat parancsnoka. Azt vallja, a cserkészet életforma. Számos cikke jelent meg erről a témáról is. És emiatt még fontosabb számára a fiatalok szemléletmódjának alakítása, ismereteik gyarapítása.

Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes a doni áttörésről írt könyvét méltató levelében így fogalmazott: „Litvay Ottó újabb könyvével folytatja értékmentő munkáját. Állíthatjuk bátran; hősies feladat ez, emléket állít a múlt idők már-már feledésbe merülő tanúinak, megszólaltatja őket, bemutatja, és ezáltal megőrzi sorsukat. Megőrzi számunkra, s a fiatalabb, az utánunk jövő nemzedékek számára.”
– Ezek a megtisztelő sorok abszolút egyeznek elképzeléseimmel. A múltat a fiatalság elé tárni – ez a jövő.

Litvay Ottó közéleti tevékenységét és a fontos történelmi eseményeket megörökítő irodalmi munkásságát Szemere Bertalan Közéleti Díjjal ismeri el Miskolc városa.

Cs. M.
Fotó: Mocsári L.



Az értékeléshez be kell jelentekeznie.

Hozzászólások

Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezned. Jelentkezz be vagy regisztrálj.

Legyél te az első hozzászóló.

Miskolc TV mai műsora

2019-12-10 (Kedd)
Nincs műsorkiírás erre a napra... nézzen vissza később!