Közélet

Balogh Zoltán: nélkülünk nem megy!

2014-05-09 18:02

ADD TO IWIW FACEBOOK TWITTER LIVE GOOGLE apolok_napja_140509_fkcs_6.jpg

Az Ápolók Nemzetközi Napját ünnepelték pénteken a városháza dísztermében. A Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara megyei területi szervezete által rendezett eseményen elismerésben részesültek a megye legjobbnak ítélt ápolói és szakdolgozói. Balogh Zoltán az ünnepségen kiemelte, az ápolókra mindig szükség van, „nélkülünk nem megy”.

Az Ápolók Nemzetközi Napját világszerte május 12-én tartják annak emlékére, hogy 1820-ban ezen a napon született Florence Nightingale brit ápolónő. Az ápolók napja a világon mindenhol azokról az emberekről szól, akik a betegekkel a legközvetlenebb kapcsolatban állnak.



Balogh Zoltán, a Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara (MESZK) országos elnöke köszöntőjében kiemelte az ápolók és szakdolgozók munkájának fontosságát, hiszen – mint maga is felhívta rá a figyelmet – egyre több az idős, ellátásra szoruló ember hazánkban is. Ezért aztán „egyre több feladat hárul ránk is”, fogalmazott az országos elnök.
– Köszönöm az áldozatos munkájukat. Úgy gondolom, hogy az ápolókra mindig, mindenhol szükség van és lesz, nélkülünk nem megy – hangsúlyozta Balogh Zoltán.

apolok_napja_140509_fkcs_4.jpg

Az országos elnök szólt arról is, hogy a kamara 2004-es megalakulása óta a szakmai érdekképviselet mellett kiemelt feladatának tekinti a kollégák munkájának értékelését és jutalmazásukat.
– Az elismerések átadása annak érdekében is történik ugyanakkor, hogy a társadalom felé is mutassuk, mennyire áldozatos és fontos munkát végeznek – fűzte hozzá. Mint ismertette, a megyei területi szervezet vezetősége a helyi szervezetek javaslatai alapján bírálja el, kiket jutalmaznak. Éppen ebben az „alulról”, a közvetlen munkatársaktól érkező javaslatokban látja az elismerés legnagyobb értékét Balogh Zoltán.

apolok_napja_140509_fkcs_17.jpg

Dulibán Lászlóné, a MESZK megyei területi szervezetének elnöke a pénteki ünnepségen elmondta, az Ápolók Nemzetközi Napja azért is fontos, mert – amellett, hogy az ápolókat és szakdolgozókat ünnepeljük – a társadalom figyelmét rá lehet és kell is irányítani arra az áldozatos munkára, arra a gondoskodásra, amit nap, mint nap vállalnak az ápolók.
– A most elismerésben részesülő kollégák sokéves munkájukkal kiérdemelték, hogy büszkék lehessünk rájuk – fűzte hozzá.

Elismerésben részesült Csollák Ilona Csilla, a MISEK Szent Ferenc Kórház ápolás-szakmai vezetője, főnővér, aki érdeklődésünkre elmondta, 1984., a szakközépiskola elvégzése óta dolgozik az egészségügyben, és ebben a kórházban.
– Az egészségügy a szívem csücske, mindig is ezen a területen szeretettem volna dolgozni, fekvőbeteg osztályon. A betegek szeretete, ragaszkodása nagyon sok pluszt ad számomra. Ezt igazán csak az tudja, aki elhivatott, és szívvel-lélekkel szereti a munkáját – tette hozzá.

apolok_napja_140509_fkcs_20.jpg

Kubiczki Nagy Éva, a megyei kórház ideggyógyászati és toxikológiai osztályának munkatársa szintén elismerésben részesült. Elmondta, 1991-ben kezdett el dolgozni ezen az osztályon, azóta is folyamatosan itt van. Mint fogalmazott, ez az élete, második családja, második otthona a munkahelye.
– Nagyon jó érzés, amikor pozitív visszajelzés kap az ember a betegek részéről, már ekkor megérte – tette hozzá.

A megyei területi szervezet által megrendezett Ápolók (szakdolgozók) napján 12 ápoló részesült elismerésben. Csollák Ilona Csilla és Kubiczki Nagy Éva mellett Bukor Istvánné, Tószegi Judit és Lénárt Lászlóné munkáját ismerték még el Miskolcról. Az ünnepségen fellépett a Kisharang Hanbells Choir Miskolc. Az ápolásról Vas Mónika, a megyei kormányhivatal népegészségügyi szakigazgatási szerv vezető ápolója osztotta meg gondolatait, Balogh Zoltán pedig a kamara elmúlt 10 évéről szólt. Az ünnepség zárásaként Görög Ibolya szolgált protokolltanácsokkal az egészségügyi dolgozók számára.

K. I.
Fotó: F. K. Cs.



Az értékeléshez be kell jelentekeznie.

Hozzászólások

Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezned. Jelentkezz be vagy regisztrálj.

Legyél te az első hozzászóló.

Miskolc TV mai műsora

2024-05-06 (Hétfő)
Nincs műsorkiírás erre a napra... nézzen vissza később!