Közélet
Emléktábla a katyńi áldozatokért
2014-04-21 12:28
A katyńi áldozatok emlékére avatnak emléktáblát, ünnepélyes szentmisét követően, április 26-án a miskolci minorita templom falán. A tábla a lengyelországi Limanowa város és a miskolci lengyelek adománya.
A miskolci minorita rend régi és erős lengyel kapcsolatokkal rendelkezik, jelenleg is szolgálnak ott lengyel szerzetesek. Ez indoka lehet a helyszín kiválasztásának – azonban ugyanilyen fontos, hogy erős a miskolci lengyel kisebbség, és általuk is erős Miskolcon a lengyel-magyar barátság. Jó példa erre, hogy a kommunizmus áldozatainak emléknapjára a Katyń-kiállítás megnyitásával emlékezett a város.1940 nyarán, a Szmolenszk melletti Katyńban több mint 4400 hadifoglyot – tiszteket és főtiszteket – gyilkoltatott meg a szovjet vezetés. A vád és ítélet nélküli kivégzések több más helyszínen is folytak, összefogóan mindegyiket katyńi vérengzésként szokás említeni – az áldozatok számát a különböző becslések 15 000 és 22 000 fő közé teszik. A tömegsírokat 1942-ben találták meg, és 1943 tavaszán a németek tárták fel. A hír bejelentésének napja, április 13-a, a katyńi bűntény áldozatainak emléknapja.
Nem sokkal az emléknap után emlékezünk meg tehát Miskolcon az áldozatokról. Délelőtt 10 órakor kezdődik a minorita templomban az ünnepi szentmise, amelyen a meggyilkolt lengyel katonatiszt és civil fogoly áldozatokról emlékeznek meg. A Robert First lengyel szobrászművész által készített táblát 11 órakor avatják fel a templom falán.
Az ünnepségre Miskolcra látogat Limanowa város delegációja, az emléktábla ugyanis a lengyelországi város és a miskolci lengyelek adománya.
minap.hu
Az értékeléshez be kell jelentekeznie.
Miskolc TV mai műsora
2024-09-20 (Péntek)
Nincs műsorkiírás erre a napra... nézzen vissza később!
Nincs műsorkiírás erre a napra... nézzen vissza később!
Hozzászólások
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezned. Jelentkezz be vagy regisztrálj.
Legyél te az első hozzászóló.