Közélet
Laptopokat adományozott a kéziszerszámgyár
2014-02-21 10:27
Ünnepélyes keretek között 15 darab laptopot adott át a Katowice utcai óvoda és a Belvárosi Óvoda nevelőtestületének Ansgar Lengeling, a Robert Bosch Power Tool Kft. ügyvezető igazgatója. A vállalat példaértékű gondoskodása szinte hónapról-hónapra nyomon követhető a városban. Messze nem ez az első alkalom, hogy a cég oktatási intézményeket támogat.
Tavaly novemberben a Bosch németországi Leinfelden-Echterdingen gyárában összegyűjtött és a Katowice Utcai Sportóvoda, valamint a Bosch Német Általános Iskola közel 200 diákjának adományozott közel 1000 darabos, könyveket, CD-ket, audio kazettákat és DVD-ket is tartalmazó gyűjtemény egy komoly könyvtár megalapozását jelentette.A támogatás ezzel nem ért véget, hiszen a gyár által felajánlott édesség még vidámabbá tette az idei farsangi mulatságot. Az egészséges szemléletformálás jegyében januártól a gyerekek hetente egyszer friss gyümölcsöt és gyümölcslevet kapnak a Bosch támogatásával. A munkatársak és a gyárvezetés idei tervei között szerepel az is, hogy csapatépítők keretében folytatják az óvoda felújítását, sőt az óvónők külföldi továbbképzésének szervezése is folyamatban van.
– Szülőként és felelős vezetőként egyaránt vallom, hogy a gyermekek magas színvonalú oktatását már óvodáskorban el kell kezdeni. A Miskolcon folyó és a Bosch által is támogatott óvodai és iskolai oktatást a folyamatos és napi szintű támogatás mellett ezúttal a 15 darabos komplex gépparkkal szerettük volna segíteni – nyilatkozta Ansgar Lengeling gyárigazgató.
A laptopok az óvónők szakmai felkészülését és megnövekedett adminisztratív feladatait segítik.
minap.hu
Az értékeléshez be kell jelentekeznie.
Miskolc TV mai műsora
2024-05-14 (Kedd)
Nincs műsorkiírás erre a napra... nézzen vissza később!
Nincs műsorkiírás erre a napra... nézzen vissza később!
Hozzászólások
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezned. Jelentkezz be vagy regisztrálj.
Legyél te az első hozzászóló.