Közélet

Megyei házassági évfordulós ünnepség Arnóton

2014-02-15 11:46

ADD TO IWIW FACEBOOK TWITTER LIVE GOOGLE arnot_hazasok_hete_140214ml_1.jpg

A Házasság Hete országos rendezvénysorozathoz kapcsolódva, immár harmadik alkalommal szervezte meg pénteken, Arnóton az önkormányzat és a négy történelmi egyház helyi gyülekezete az ökumenikus házassági évfordulós ünnepséget. A rendezvényen jelen volt az Emberi Erőforrások Minisztériumának családügyekért felelős államtitkára, Soltész Miklós, valamint Csöbör Katalin országgyűlési képviselő is.

arnot_hazasok_hete_140214ml_14.jpg

Soltész Miklós
a Miskolc Televíziónak nyilatkozva elmondta, a kormány több intézkedéssel is támogatta az elmúlt években a családokat. Ennek köszönhetően kétszázhatvanezer családnál összesen több mint ötvenöt milliárd forinttal marad több, és ez mindenképp azt mutatja, hogy sikeres volt a családi adókedvezmény bevezetése.

Soltész Miklós arról is szólt, a kormány legújabb intézkedései közé tartozik a gyed extra lehetősége, ami a munkába visszaálló és a pályakezdő anyákat segíti. Emellett azok is több pénzhez jutnak, akik a gyed lejárta előtt vállalnak még egy gyermeket. 

arnot_hazasok_hete_140214ml_8.jpg

Az arnóti evangélikus templomba idén azokat a megyénkben élő, bármely felekezethez tartozó házaspárokat is várták, akik ebben az évben ünneplik a 25. vagy az 50. házassági évfordulójukat. A településről most is azokat a házaspárokat hívták meg, akik 5, 10, 15, 20, 25, 30, 35, 40, 45, 50, valamint 55 évvel ezelőtt kötöttek házasságot. A házaspárok újbóli egyházi áldásban is részesülhettek, és egy-egy szép, a település templomait ábrázoló emléklapot kaptak ajándékba.

arnot_hazasok_hete_140214ml_3.jpg

Az egyházi szertartást követően kulturális műsorszámokra kerül sor, majd szeretetvendégséggel, baráti beszélgetéssel zárult a rendezvény a helyi művelődési házban. Az ünnepség keretében alkalmi fotóbemutatót is rendeztek azoknak a pároknak az esküvői fényképeiből, akik részt vettek az összejövetelen.

minap.hu
Fotó: Mocsári L.







Az értékeléshez be kell jelentekeznie.

Hozzászólások

Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezned. Jelentkezz be vagy regisztrálj.

Legyél te az első hozzászóló.

Miskolc TV mai műsora

2024-04-19 (Péntek)
Nincs műsorkiírás erre a napra... nézzen vissza később!