Közélet

Klímaőrjárat: kis oknyomozók, tudósok, és szóvivők versenye

2014-02-08 15:47

ADD TO IWIW FACEBOOK TWITTER LIVE GOOGLE klimaorjarat_munkakozben_nyomdai.jpg

A Magyar Természetvédők Szövetsége idén is megrendezi az országos, Klímaőrjárat nevű vetélkedőjét felsős általános iskolás diákok számára. A megmérettetés során a fiatalok kinyomozzák lakóhelyük környezeti problémáit, megpróbálnak megoldást találni rájuk, majd eredményeiket lekommunikálják társaik felé.

Az Észak-magyarországi régióban a Holocén Természetvédelmi Egyesület irányítja a verseny lebonyolítását. Nagyhajú Nóra koordinátortól megtudtuk, három levelezős fordulóval kezdődik a Klímaőrjárat. A résztvevő háromfős, felső tagozatos általános iskolásokból álló csapatok előre összeállított feladatokat kapnak, melyek a környezetvédelemre és a klímaváltozásra kívánják felhívni a figyelmet.

klimaorjarat_csapatok_nyomdai.jpg

A verseny egyik jelmondata, hogy „kis oknyomozó riporterek, kutatók, és kommunikációs szakemberek” vesznek részt rajta. A koordinátor kifejtette, ez azt jelenti, először „kinyomozzák” a problémát. Ezután némi utánajárás, „kutatás” következik, mely lényege megoldást találni arra a környezeti gondra, amit előzőleg találtak – és a folyamat közben tanulnak is. Végezetül, mind a problémát és annak megoldását „kommunikálniuk” kell társaik és a bírák felé: ismertetik eredményeiket, figyelmeztetnek a problémára.

A levelezős fordulókat egy régiódöntő követi majd, amibe a terület nyolc legjobb eredményt elért csapata jut be. Itt prezentálják addig a pontig elért eredményeiket, valamint új feladatok megoldásával bizonyítják tudásukat – környezettudatosságukat.
A győztes csapat ötnapos kalandtáborban vehet részt a Csiperke Erdei Iskolában a többi régió első helyezettjeivel együtt, azonban aki idáig eljut, már nem megy haza ajándék nélkül: többek között terep-, túra- és kerékpáros felszerelések várnak a versenyzőkre.

klimaorjarat_diakok_nyomdai.jpg

A 110 hazai környezet- és természetvédő szervezetet tömörítő Magyar Természetvédők Szövetsége 2008 óta szervezi partnereivel a KEOP-os támogatású Klímaőrjárat vetélkedősorozatot, amely játékos formában neveli az ifjabb generációt a környezettudatos életmód gyakorlati megvalósítására. Idén az országos verseny koordinációjában a nyíregyházi E-misszió Természet- és Környezetvédelmi Egyesület vesz részt, régiónkban pedig a Holocén Természetvédelmi Egyesület a közreműködő. Utóbbinál február 20-ig regisztrálhatnak az érdeklődő csapatok a június 2-ig tartó megmérettetésre, illetve további információ a címen.

minap.hu
Fotó: Magyar Természetvédők Szövetsége



Az értékeléshez be kell jelentekeznie.

Hozzászólások

Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezned. Jelentkezz be vagy regisztrálj.

Legyél te az első hozzászóló.

Miskolc TV mai műsora

2024-05-07 (Kedd)
Nincs műsorkiírás erre a napra... nézzen vissza később!