Közélet
Szűrőbusszal segített a Máltai
2014-01-31 20:30






A miskolci hajléktalanok egészségének megőrzését segítette a Magyar Máltai Szeretetszolgálat szűrőbusza csütörtökön és pénteken. A segélyszervezet akciójával a fedélnélküliek ingyenes tüdőszűrését kívánta biztosítani.
Hrotkó László, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat Észak-Magyarországi Régióközpontjának titkára elmondta, először szervezték meg ezt az akciót annak a jogszabályi változásnak az apropóján, melynek értelmében idén januártól évente egyszer tüdőszűrésen kötelesek részt venni egyebek mellett a hajléktalanok, a hajléktalanok nappali melegedőjének és éjjeli menedékhelyének dolgozói, az utcai szociális munkát végzők, a népkonyha formájában nyújtott étkeztetésben foglalkoztatottak és azok az önkéntesek, akik hetente legalább összesen 16 órát hajléktalanokkal foglalkoznak.
– A buszban ingyenesen biztosított tüdőszűréssel a hajléktalanoknak kívántunk segíteni, akiknek a Csabai kapui szűrőállomásra nagyon nehéz lett volna eljutni, hiszen a közlekedés költségeit csak kevesen tudják állni – mondta Hrotkó László.

A szűrőbusz – folytatta a régiótitkár – csütörtökön érkezett Miskolcra, akkor a város egyéb pontjain, pénteken pedig a Máltaiak Köln utcai székháza előtt állt szolgálatba.
– Előzetes felmérés alapján 150-180 embernek van szüksége itt ilyen segítségre, ezt a szakemberek itt biztosítani is tudják – mondta Hrotkó László, aki hozzátette azt is, hogy az akciót a jövőben is folytatni kívánják, évente legalább egy alkalommal.
T. Á.
Fotó: M. L.
Az értékeléshez be kell jelentekeznie.
Miskolc TV mai műsora
2023-09-30 (Szombat)
Nincs műsorkiírás erre a napra... nézzen vissza később!
Nincs műsorkiírás erre a napra... nézzen vissza később!
Hozzászólások
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezned. Jelentkezz be vagy regisztrálj.
Legyél te az első hozzászóló.