Fesztiválozó

Újra Miskolcon rendezik meg a Baranta Világkupát

2014-01-18 19:45

ADD TO IWIW FACEBOOK TWITTER LIVE GOOGLE baranta-vilagkupa-120518ml_03.jpg

Újfent Miskolc ad otthont a két évvel ezelőtt már nagy sikerrel megrendezett Baranta Világkupának, amit május harmadik hétvégéjén tartanak a Generali Arénában. A tavalyi sikeres Kárpát Kupa rendezése nagyban hozzájárult ahhoz, hogy idén ismét itt küzdhetnek meg a világ legjobb harcosai a dicsőségért.

A minden második évben megrendezendő Kárpát Kupa és a köztes években a Baranta Világkupa kíván lehetőséget nyújtani a magyarországi, illetve más országokból érkező harcművészetek sportolóinak arra, hogy összemérhessék tudásukat egy harcművészetek közötti versenyen.

A baranta a történelmi magyar harci testkultúra hagyományaiból létrehozott, folyamatosan fejlődő hagyományos harcművészet. Ugyanakkor viselkedési, kulturális stílus is, amely egy magyar eredetű önálló filozófiai irányzatra, a társaslélektanra, néplélektanra, valamint a hazai népi kultúra ismeretére épül. Jelenleg hat országban, több mint száz közösségben, mintegy 2500 fiatal műveli ezt a hagyományos magyar értékrendre és mozgáskultúrára épülő stílust.

baranta-vilagkupa-120519ml_07.jpg

A „baranta” szó elsősorban az ország olyan nyugati és déli peremvidékein maradt fenn, ahol a lakosság túlnyomó része a kezdetektől fogva magyar volt (Somogy, Ormánság, Göcsej, Őrség). A szépirodalomban a legtöbb alkalommal Kodolányi János műveiben találkozhatunk vele. A szó jelentése: fegyveres vetélkedés, megmérettetés, harcra, hadjáratra való felkészülés. Egyes kaukázusi népeknél a fegyveres gyakorlatok helyszínét, a legkorábbi írott források szerint pedig a Nap harcosait, illetve a Nappal szövetséget kötött férfiak közösségét jelenti.

A baranta ma hazánkban az ötödik legnagyobb létszámú irányzat. Alapjait a két világháború között a Ludovika Akadémia tisztjei rakták le. A háborút követően, több évtizedes szünettel, 1991 után indult újra az ezzel kapcsolatos kutatómunka. 1996-ban alakult meg az első Baranta egyesület a szentendrei Kossuth Lajos Katonai Főiskola bázisán. 2002-ben létrejött az Országos Baranta Szövetség, 2005-ben a szervezet felvételt nyert a Magyarországi Harci Művészetek Össz-szövetségébe. A baranta közösségek tagjai évente 3-400 bemutatót tartanak országszerte, a baranta magyar válogatott pedig rendszeresen részt vesz vegyes harcművészeti versenyeken, és szerepel a Magyarországon rendezett nemzetközi versenyek gáláin is.

Két évvel ezelőtt első alkalommal adott otthont Miskolc a Baranta Világkupának, az eseményt beharangozó sajtótájékoztatón Vukics Ferenc, az Országos Baranta Szövetség elnöke kiemelte: „egy barantázó magyarul él, gondolkodik, harcol, táncol, énekel. A legfontosabb feladata a lehető legalaposabban megismerni és magáévá tenni azt a kultúrát, amely az általa megtanult harci értékeket kifejlesztette. Egy barantázó nem valami ellen, hanem valamiért harcol. A magyar észjárás megismerése biztosítja az értékek mentén történő haladást és a megfelelő önvizsgálatot” – fogalmazott akkor az országos szövetség elnöke.

Idén tehát újra Miskolcon rendezik meg a világkupát, május harmadik hétvégéjén, a Generali Arénában. A program elemeiről hamarosan részletesebben is tájékoztatnak majd a világkupa szervezői.

minap.hu
Fotónk a 2012-es Baranta Világkupán készült, fotó: Mocsári L.



Az értékeléshez be kell jelentekeznie.

Hozzászólások

Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezned. Jelentkezz be vagy regisztrálj.

Legyél te az első hozzászóló.

Miskolc TV mai műsora

2024-03-29 (Péntek)
Nincs műsorkiírás erre a napra... nézzen vissza később!