Közélet

Teret adnak Diósgyőrnek

2014-01-09 20:04

ADD TO IWIW FACEBOOK TWITTER LIVE GOOGLE iijanoster_bejaras_140109ml_19.jpg

Közösségi tér és találkozási hely – egyebek mellett ilyen funkciót is szánnak a II. János Pál pápa térnek, melyet tavaly decemberben kezdtek el kialakítani Diósgyőr központjában, s mely több ütemben nyeri majd el végleges formáját. Egyebek mellett ez is elhangzott az építkezés első ütemét lezáró helyszíni bejáráson, csütörtökön.

A korábban „kis szilvamagként” emlegetett területet Kriza Ákos, Miskolc polgármestere, Rostás László főépítész, Sebestyén László országgyűlési képviselő és Molnár Péter önkormányzati képviselő, a miskolci KDNP frakcióvezetője – mint ismeretes javaslatukra nevezték el a teret a közelmúltban II. János Pál pápáról – járta be.

iijanoster_bejaras_140109ml_07.jpg

A tér kialakításának első üteme december közepén kezdődött, s még az óévben be is fejeződött. Rostás László emlékeztetett, maga a közterület az egykori Pálos tömb lebontásával alakult ki, ezzel nyílt lehetőség arra, hogy kialakítsák a városrész első, tömegek fogadására is alkalmas terét.

– Diósgyőrnek egyébként is szüksége volt egy olyan városi térre, mely találkozópont lehet, és ahol akár rendezvények is megtarthatók. A mi feladatunk az volt, hogy ezt a teret megfogalmazzuk, azonban a végleges állapotát csak később fogja elérni – mondta a főépítész.

iijanoster_bejaras_140109ml_18.jpg

A II. János Pál pápa tér egyebek mellett otthont adhat majd a villamosvonal meghosszabbítása után a pálya és az út közé szorult diósgyőri országzászlónak, és egy, a néhai pápát ábrázoló szobornak is. Viszont, hogy pontosan milyen funkciót kell betöltenie, hogyan kell kinéznie, arról a főépítész szerint egyeztetni kell a lakossággal, az egyházzal és a terület képviselőivel is.
– Az, hogy mi elkészítettünk egy tervet, jelzi a város szándékát, azonban a végleges kialakítás a fenti egyeztetések lefolytatása nélkül nem képzelhető el – hangsúlyozta Rostás László.

iijanoster_bejaras_140109ml_01.jpg

Az első ütemben a közel 10 millió forint értékű munka során rendezték a meglévő területet, terepszinteket alakítottak ki, rézsűt képeztek, eltávolították az építési törmeléket, és a területet humusszal töltötték fel, kialakítottak mintegy 207 négyzetméternyi zúzalékos járdafelületet, és kerti szegélyt építettek. Emellett növényeket, 22 fát és mintegy 1500 darab cserjét is elültettek. Kriza Ákos polgármester szerint további feladat lesz tavasszal a terület füvesítése, hiszen a zöld területeket igénylik a városrészben élők.



– Diósgyőrben régi igény volt egy igazi közösségi tér kialakítása, ez valósul meg itt, az egykori „kis szilvamagon”. A tér rendezésével kapcsolatban az önkormányzat elkötelezett, ez fázisonként fog megvalósulni, anyagi lehetőségeink függvényében, azonban mindenképpen szeretnénk még idén tovább építeni a teret – mondta Kriza Ákos.

A terület átalakításával parkolókat alakítanak ki a későbbi ütemekben – folytatta a polgármester –, azok helyét a főépítésszel egyeztetve határozzák meg.

iijanoster_bejaras_140109ml_12.jpg

Sebestyén László üdvözölte, hogy Diósgyőr új közösségi terét II. János Pál pápáról nevezték el, mint mondta, a pápa példás életét, kiváló munkásságát tekintve a kezdetektől fogva támogatta a miskolci KDNP-frakció ötletét.

– Azt szeretném én is hangsúlyozni, hogy ez a tér jelen pillanatban még nincs kész. Tereprendezés, közműkiváltások és sok egyéb munka előtt vagyunk, arról nem is beszélve, hogy egy tér nem is tér utcabútorok nélkül, padok, szemetesek kerülnek még ide. Bízom benne, hogy a fent említett további munkafázisok folyományaként Diósgyőrnek egy ékköve alakul itt ki, melyre méltán büszkék lehetünk – zárta gondolatait az országgyűlési képviselő.

Tajthy Á.
Fotó: Mocsári L.



Az értékeléshez be kell jelentekeznie.

Hozzászólások

Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezned. Jelentkezz be vagy regisztrálj.

Legyél te az első hozzászóló.

Miskolc TV mai műsora

2020-01-27 (Hétfő)
Nincs műsorkiírás erre a napra... nézzen vissza később!