Közélet

„Chemplorer” – játékos vetélkedő a jövő kémikusainak

2013-11-12 20:13

ADD TO IWIW FACEBOOK TWITTER LIVE GOOGLE chemplorer_tehetsegkutato_vetelkedo_131111_kcs_007_v2.jpg

Régiónk 30 középiskolása vetélkedik öt napon át a Miskolci Egyetem Kémiai Intézetének szervezésében, hogy játékos formában mélyülhessenek el a szakmában, és megismerhessék potenciális jövőjüket mint kémikusok. Hétfőn indult a Chemplorer elnevezésű tehetséggondozó rendezvény, ami péntekig kínál színes programokat a fiataloknak.

Zákányiné Mészáros Renáta, a Chemplorer-program vezetője elmondta, a rendezvény célja lehetőséget biztosítani a régió tehetséges, kémia iránt érdeklődő középiskolásainak arra, hogy megismerkedjenek a műszaki egyetemek világával, többek közt a kutatásokkal, illetve megmutatni nekik, milyen lehetőségeket kínál környékünk egy fiatal kémikusnak – tanulmányi és munkaügyi szempontból.

Ennek megfelelően a hétfői nyitórendezvényen bemutatkozott a 30 résztvevő középiskolásnak a ME Műszaki Anyagtudományi Kara (ME-MAK), és az annak részét képező Kémiai Intézet, illetve a régió két jelentős vállalata.

chemplorer_tehetsegkutato_vetelkedo_131111_gacsi_zoltan.jpg

Gácsi Zoltán, a ME-MAK dékánja nyitóbeszédében felidézte a selmecbányai gyökereket, miszerint már 250 évvel ezelőtt is kiscsoportos, gyakorlatorientált oktatásban tanulhattak a fiatalok – amiből a Chemplorer is ízelítőt ad a résztvevőknek.

Emellett hangsúlyozta, hogy a természettudományos oktatás – és azon belül a kémia is – a fejlett ipari társadalmaknak olyan szakembereket biztosít, akik a gazdaságok élénkítésében kulcsszerepet töltenek be. Ők azok, akik új technológiákat és termékeket hoznak létre, amik az adott iparág, és az egész nemzet fejlődését biztosítják.

A kar dékánja továbbá arra biztatta a fiatalokat, hogy továbbtanulásuk során ne a trendeket kövessék, hanem azzal foglalkozzanak, ami kedvükre való, hiszen mint mondta, „kiegyensúlyozott, boldog ember csak az lehet, aki a munkáját örömmel végzi”.
A rendezvény célja is az, hogy a kémiai érdeklődéssel rendelkező diákokban megerősödjön ez az orientáció.

chemplorer_tehetsegkutato_vetelkedo_131111_kcs_004_v2.jpg

Zákányiné Mészáros Renátától megtudtuk, hogy a régióból 15 középiskola – Miskolcról 8 intézmény – 2-2, legtehetségesebb kémiai irányultságú diákja vesz részt a projektben.

Változatos programok várnak rájuk az öt nap során: üzemlátogatáson vesznek részt egy vegyipari vállalatnál, kémiai laboratóriumi gyakorlatokon bővíthetik szaktudásukat, illetve egy projektmunkát is elkészítenek véletlenszerű csapatokban, amiből egy prezentáció fog megszületni.
Ezt szakmai zsűri értékeli a pénteki zárónapon, és a legügyesebbek értékes díjakat nyerhetnek – egyéni és csapatszinten egyaránt.

Tomori Vincének
, a Herman Ottó Gimnázium 11. évfolyamos tanulójának egyik szaktanára ajánlotta figyelmébe a Chemplorert. Elmondta, hogy nagyon érdekli a kémia és a kutatás-fejlesztés, ezért vegyészként szeretne továbbtanulni, majd lehetőség szerint itt, a megyében elhelyezkedni.
Az eddigi programokat nagyon érdekesnek és hasznosnak találta: reményei szerint olyan szerteágazó, illetve versenyképes ismereteket sajátíthat el a program öt napja alatt, amelyek előnyt jelentenek majd a továbbtanulás során.

K. Cs.



Az értékeléshez be kell jelentekeznie.

Hozzászólások

Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezned. Jelentkezz be vagy regisztrálj.

Legyél te az első hozzászóló.

Miskolc TV mai műsora

2024-03-29 (Péntek)
Nincs műsorkiírás erre a napra... nézzen vissza később!