Közélet

Miskolcon is elindult a téli közmunkaprogram

2013-11-06 12:04

ADD TO IWIW FACEBOOK TWITTER LIVE GOOGLE teli_kozmunka_131106_fkcs_4.jpg

Közel 1600 főt von be Miskolc önkormányzata a téli közmunkaprogramba, melyben a kormányzati szándék szerint országosan mintegy 200 ezer főt kívánnak foglalkoztatni november 1. és 2014. április 30. között. Mint Kriza Ákos polgármester a szerdai sajtótájékoztatón kiemelte, Miskolcon több mint 700 ember számára napi 8 órás munkát biztosít a program, Kiss Gábor alpolgármester pedig elmondta, közel 900-an különböző képzéseken is részt vehetnek majd, amellyel megnőhet elhelyezkedési esélyük a nyílt munkaerőpiacon is.

Miskolcon is elindult november 1-jétől a téli közmunkaprogram – jelentette be Kriza Ákos, Miskolc polgármestere a szerdai sajtótájékoztatón, melyet a polgármesteri hivatal Ovális termében tartottak. A városvezető kiemelte, a közfoglalkoztatásban résztvevők száma év közben átlagban 1000-1200 körül alakult – a téli közmunkaprogramba viszont az évközi átlagnál többet, 1579 embert vonnak be. A foglalkoztatottság növekedése mellett a program indulása azért is örvendetes – tette hozzá a polgármester –, mert így télen is biztosított a megélhetés a közmunkaprogramban résztvevők számára.

teli_kozmunka_131106_fkcs_3.jpg

Miskolc polgármestere kiemelte, a program 702 fő számára napi 8 órás munkát biztosít. A foglalkoztatottsággal kapcsolatban Kriza Ákos külön szólt arról is, hogy a munkahelyteremtést serkenti a mintegy 800 millió forintból kialakított Déli ipari park is, ahová már több befektető is jelentkezett.
– Közel 3 ezerrel sikerült csökkenteni a regisztrált munkanélküliek számát, hiszen míg 2010-ben mintegy 12 ezer munkanélküli volt Miskolcon, addig idén ez a szám 9500-9700-ra csökkent – hangsúlyozta Kriza Ákos.

Mint a városvezető emlékeztetett, a szabad munkaerő-piaci foglalkoztatásban nagy szerepe van a Bosch-nak, amely csak idén 280 fővel bővítette munkahelyei számát, és a tervek szerint 2018-ig újabb 500 munkahelyet teremt. A jelenleg közel 300 munkatársat foglalkoztató miskolci Vodafone-központba újabb 240 főt kívánnak felvenni, és a 112-es segélyhívó központban is több mint 400 főt fognak foglalkoztatni.
– Reményeink szerint a foglalkoztatás egyre gyorsuló pályát fog leírni – hangsúlyozta Miskolc polgármestere.

teli_kozmunka_131106_fkcs_9.jpg

Kiss Gábor alpolgármester a téli közmunkaprogram oktatási részét emelte ki. Mint ismertette, a programban 877-en különböző képzéseken is részt vehetnek, ezzel növekedhet elhelyezkedési esélyük a nyílt munkaerőpiacon is. A képzésen való részvételre szintén jár a közfoglalkoztatásban megállapított jövedelem. A helyi igényekhez igazították, milyen képzéseket indítsanak. Kiss Gábor elmondása szerint leginkább település-karbantartóra van szükség, de nagy igény van konyhai kisegítőre, motorfűrész-kezelőre és segédmezőgazdászra is. Mint az alpolgármester ismertette, többen alapkompetencia-képzésben vesznek majd részt, de indítanak felzárkóztató képzést a 7. és a 8. osztály elvégzéséhez is.
- Mi mindig is azt képviseltük, hogy a 8 órás foglalkoztatás az, ami olyan feladatot és egyben jövedelmet is nyújt, ami a családok szempontjából fontos. Ezek a téli közfoglalkoztatási programok 8 órás, teljes munkaidős foglalkoztatást fognak jelenteni - mondta.

A sajtótájékoztatón elhangzott, januártól még várható létszámbővítés a téli közmunkaprogramban. Mint a sajtótájékoztatón megtudtuk, a városi fenntartású gazdasági társaságok szinte mindegyike részt vesz a programban, a legtöbb közfoglalkoztatottat a Városgazda Kft. kérte, de a Miskolci Közintézmény-működtető Központ, a Miskolci Turisztikai Kft., a MIK Zrt. és az MVK Zrt. is foglalkoztat majd embereket a téli közmunkaprogramban. A városi fenntartású cégek mellett a polgármesteri hivatal, városi közintézmények, a cigány és a szlovák nemzetiségi önkormányzat, alapítványok, valamint a MISEK is részt vesz a programban.

Kujan I.
Fotó: F. Kaderják Cs.



Az értékeléshez be kell jelentekeznie.

Hozzászólások

Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezned. Jelentkezz be vagy regisztrálj.

Legyél te az első hozzászóló.

Miskolc TV mai műsora

2024-03-28 (Csütörtök)
Nincs műsorkiírás erre a napra... nézzen vissza később!