Közélet
Nehéz sorsú gyerekeknek gyűjt a DVTK
2013-11-03 16:13
A DVTK csapata ebben az évben a Katolikus Karitász szervezetével összefogva szeretne segíteni abban, hogy a Borsod-Abaúj-Zemplén megyében élő szegény, nehéz sorsú gyerekeknek is legyen karácsonyuk. Ezért szombaton már a segélyszervezet hivatalos logójával ellátott mezben játszott a csapat – amit árverésre bocsátanak.
– Szeretnénk az élen járni, és felhívni a figyelmet az összefogás fontosságára – nyilatkozta ezzel kapcsolatban Dudás Hunor a DVTK-t működtető DFC Kft. ügyvezető igazgatója. – A következő hetekben több akciót is szervezünk, melyek első állomása a hétvégi Ferencváros elleni találkozó volt.A mérkőzésen a Katolikus Karitász hivatalos logójával ellátott dresszben játszottak a labdarúgók, ugyanis a csapat ebben az évben a Katolikus Karitász szervezetével összefogva segít abban, hogy a Borsod-Abaúj-Zemplén megyében élő szegény, nehéz sorsú gyerekeknek is legyen karácsonyuk.
A lefújást követően a játékosok által dedikált mezeket árverésre bocsátják. A befolyt összegből a segélyszervezet juttatja majd el a megvásárolt élelmiszer és ajándékcsomagokat a rászorulókhoz.
A kezdeményezés azonban ezzel nem ér véget: játék- és ajándékgyűjtést is szervez a klub, amit a következő hazai mérkőzésen a Miskolci Jegesmedvék által Magyarországon bevezetett „Dobj egy macit” akcióval szeretne népszerűsíteni.
– Bízunk abban, hogy a kezdeményezés elnyeri a szurkolók szimpátiáját, és idén a régióban minden kisgyermeknek lesz ajándéka a fa alatt! – zárta szavait Dudás Hunor.
minap.hu
Fotó: J. Á.
Az értékeléshez be kell jelentekeznie.
Miskolc TV mai műsora
2024-05-17 (Péntek)
Nincs műsorkiírás erre a napra... nézzen vissza később!
Nincs műsorkiírás erre a napra... nézzen vissza később!
Hozzászólások
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezned. Jelentkezz be vagy regisztrálj.
Legyél te az első hozzászóló.