Közélet

„A színész Isten meghosszabbított keze” (Kincses Károly – Déryné Színházi Díj)

2013-05-11 13:00

ADD TO IWIW FACEBOOK TWITTER LIVE GOOGLE kincses_aug20_110820_ja_85.jpg

Kincses Károly eredetileg nem színművésznek készült. Gyermekként pilóta szeretett volna lenni, majd belsőépítészként dolgozott. Az élet, a sors azonban végül úgy rendelkezett, hogy kivételes hangi adottságának segítségével színművész legyen.

Kincses Károly 1998-ban szerződött Miskolcra, ahol első szerepe Petur bán volt a Bánk bánban. Ugyan hat éve Szadán lakik, de mint mondta, a miskolci nemzeti teátrumban, illetve a városban sokkal több időt tölt.
A színművészt – aki Újpesten született 1948-ban – már középiskolás korában megérintette a színház, ám először mégis más irányba indult.

– Eredetileg műszaki pályát szántam magamnak. Gyermekként pilóta szerettem volna lenni, s komolyan is gondoltam ezt, de végül nem vettek fel. Akkor ajánlották, hogy felvételizzek a színművészetire, de oda sem kerültem be. Ekkor feladtam, s belsőépítészként dolgoztam, hiszen ez volt a szakmám. Sikeres, külföldön is ismert voltam, de a színház nem hagyott nyugodni, így újra felvételiztem, s akkor elsőre felvettek – emlékezett a kezdetekre a színművész, aki akkor még csupán kiegészítő szakmának választotta a színészetet, de hamar kiderült, ezt csak teljes szívvel lehet csinálni.

kincses_karoly_130419ml_2.jpg

A Színművészeti Főiskolát 1980-ban végezte el. Tanulmányai alatt három évig a Madách Színházban volt gyakorlatos színész, a diploma megszerzése után a Fővárosi Operett Színházhoz szerződött, majd a Budapesti Józsefvárosi Színházban játszott két évadot. Szerepelt Békéscsabán, részt vett a Gyulai Várszínház nyári előadásain. A Hatvanban tartott Vidéki Színházak Találkozóján két ízben is elnyerte a legjobb alakítás díját. 1989-ben a Debreceni Csokonai Színházba szerződött a Háry János címszerepére, majd Egerbe ment, s 15 évvel ezelőtt csatlakozott a miskolci társulathoz.

– Az, hogy sok operát énekeltem, véletlen. Vegyes érzéseim voltak kezdetben. Nem volt zenei képzettségem, így erős kétségek éltek bennem. Első szerepem Mozart Figarója volt, ami óriási feladat. Nagy sikerrel énekeltem, bár én akkor még mindig nem akartam ezt – mesélte, majd hozzátette, ma már hálás a sorsnak, hiszen egy napja sem telt el színház nélkül. Főszerepeket játszott, s szereti a várost, hiszen sokan megismerik, megszólítják.

– A színész az Isten meghosszabbított keze. Talán megváltoztattam már én is emberek életét azzal, amit csinálok – tette hozzá.

Kincses Károly évtizedek óta a város neves művésze, aki jó hírét viszi Miskolcnak, ezt Miskolc város ünnepén Déryné Színházi Díjjal ismerik el.

K. J.
Fotó: M. L.



Az értékeléshez be kell jelentekeznie.

Hozzászólások

Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezned. Jelentkezz be vagy regisztrálj.

Legyél te az első hozzászóló.

Miskolc TV mai műsora

2019-11-12 (Kedd)
Nincs műsorkiírás erre a napra... nézzen vissza később!