MiNap Online

Miskolcért dolgozott a nehéz időkben (Gálffy Imre – Díszpolgár, posztumusz)

2013-05-11 11:43

Néhai Gálffy Imre polgármester igazi lokálpatriótaként szerette Miskolcot. Tevékenységével hozzájárult a háború után a város újjáépítéséhez, a közigazgatás helyreállításához, a nagy Miskolc létrehozásához. A városi képviselő-testület Miskolc város ünnepén posztumusz díszpolgári címet adományozott neki.

A nagy múltú, székely főnemesi családból származó Gálffyak történetét Gálffy Csabával, Gálffy Imre unokájával elevenítettük fel, aki jelenleg Budapesten él. Más területen dolgozik, mint a felmenői, de ápolja a családi hagyományokat, tradíciókat. Ő ajándékozta Miskolcnak 2011-ben a Gálffy Imrét ábrázoló hiteles festményt. Mint ismert, korábban sokáig a néhai polgármester unokatestvérét ábrázoló festmény volt kitéve a polgármesteri hivatalban Gálffy Imre portréjaként. A tévedésre akkor derült fény, amikor Gálffy Imre USA-ban élő, Adorján fia Miskolcra látogatott, és meglátta az említett festményt a hivatalban. Mint Csabától megtudtuk, a Gálffy-hagyaték jelentős része – archív fotókkal, dokumentumokkal – a megyei múzeumban található. A család csupán néhány tárgyi emléket őriz, például nagyapja díszkardját.



Gálffy Imrének már az édesapja, Gálffy Ignác is jeles közéleti személyiség volt, munkásságát számos emlék őrzi Miskolcon és a megyében. Ő volt az első igazgatója az 1886-ban, a Kereskedelmi és Iparkamara által alapított miskolci Fiú Felső-kereskedelmi Iskolának – 1921-ig. Ő vezette be elsőként az országban, hogy telente jégpályát létesítsenek az iskola udvarán. A Miskolczi Athléta Kör elnökeként is tevékenykedett, s számos más egyesülés munkájában is részt vett. Tagja volt a törvényhatóságnak, egyik alapítója a Borsod-Miskolci Múzeum Egyesületnek, és 1907-től haláláig elnöke is. Régészeti kutatásokat, ásatásokat irányított, néprajzi kutatásokat végzett, hogy a múzeum kiállítási anyagát bővíthessék. Tankönyveket és regényeket írt, sokat foglalkoztatta Erdély helyzete, ezért 1907-ben az ő javaslatára jött létre a Székely Nemzeti Alap. 1940-ben hunyt el, sírja a miskolci Deszkatemetőben található. Nevét Miskolcon utca viseli. A róla elnevezett Gálffy Ignác-életműdíjat azoknak adományozzák, akik egész életük során Miskolc hírnevét öregbítették szakmai tevékenységükkel, emberi magatartásukkal.

Gálffy Imre Hidasnémetiben született, 1894-ben, Gálffy Ignác és marcinfai Drisnyei Anna második gyermekeként. Jogi tanulmányait Budapesten, a Pázmány Péter Tudományegyetemen végezte, majd belügyminisztériumi tisztviselő és tanácsos lett. 1924-ben feleségül vette etrekarcsai Lukáts Saroltát. Következő évben megszületett Adorján, majd 1929-ben György fiuk. 1933-ban az illetékes miniszter megerősítette székely főnemesi rangját. 1944. július 12-én az akkori belügyminiszter Miskolc polgármesterévé nevezte ki: „Az 1942. XXII. tc. 3. paragrafusa alapján  Gálffy Imre m. kir. belügyminisztériumi miniszteri tanácsosi címmel és jelleggel felruházott miniszteri osztálytanácsos, budapesti lakost Miskolc thj. városhoz polgármesterré kinevezem.” Erről ő így nyilatkozott: „Közel harminc esztendeje, hogy a vármegyeháza falai között megkezdhettem közigazgatási pályafutásomat. Visszatértem abba a városba, ahonnan útnak indultam.” 1944 nehéz, háborús év volt, a városhoz egyre közelebb ért a front, Miskolcot több bombatámadás is érte. 1944. október 16-án, Szálasi hatalomátvétele után hivatalából erőszakkal eltávolították, utódja Demes Béla tanácsos lett. A nyilas hatalom idején egy idő után nem működtek a városi hivatalok, megszűnt a vízszolgáltatás, a vasúti forgalom, tíz hidat is felrobbantottak.



A nyilasok december elején elmenekültek, ezt követően a város többször gazdát cserélt. Gálffy Imre december 3-án visszavette hivatalát, a szovjet város- és körzetparancsnokokkal már ő tárgyalt a továbbiakról. Megalakította a Nemzeti Bizottságot, amely akkor a város vezető, minden pártot egyesítő politikai szerve volt. Tavaszra a közigazgatás már normálisan működött, Miskolchoz csatolták Diósgyőrt, Hejőcsabát és Tapolcát. Gálffy rendkívül sokat vállalt magára a munkából, motorja volt az újjáépítés elindításának. A hároméves terv, majd az ötéves terv helyi dokumentumait az ő irányításával dolgozták ki. Munkáját kormányzati szinten is elismerték, 1948 januárjában a Magyar Köztársasági Érdemkereszttel tüntették ki. A szigorú munkarend azonban megviselte az egészségét. 1949. február 1-jén, 55 éves korában szívbetegség és idegkimerültség miatt lemondott funkciójáról, s nyugalomba vonult. Az új polgármester Tóth Dezső lett.

Az új hatalom nem volt hálás neki, előbb államosították a magánvilláját, majd 1952. június 23-án éjszaka rájuk törtek, és feleségével együtt kitelepítették a hortobágyi Borsós-tanyára. Az éhezés, fagyoskodás, kényszermunka mellett a legnagyobb kín az volt, hogy senkivel, még saját családjukkal sem érintkezhettek. Adorján fiuk is csak veszélyes, kalandos körülmények között látogathatta meg őket karácsonykor, pár órára. Csak 1953. szeptember 15-én térhettek haza, több mint 7250 sorstársukkal, amnesztiával. Csaba elmondása szerint nagyapja kitelepítése után villájukat teljesen kifosztották, feldúlták, később sem térhettek ide vissza. Gálffy Imre egy időre teljesen visszavonult a közélettől. Az 1956-os forradalom alatt, október 30-án városi küldöttség ment érte, s megválasztották a november elején megalakult Miskolc Nemzeti Bizottsága elnökévé. Betegsége közben egyre súlyosbodott, s a forradalom bukása után, 1957 júniusában elhunyt. Édesapjához hasonlóan, a Deszkatemplom temetőjében helyezték örök nyugalomra, a református egyház által fölajánlott sírhelyen.



Két fia volt, Adorján ma is az USA-ban él, ügyvédként dolgozik. A másik fiú, György 1981-ben elhunyt, az ő fia Gálffy Csaba, aki testvérével, Gálffy Sarolta Kingával elhozta és átadta Kriza Ákos polgármesternek a hiteles, Gálffy Imrét ábrázoló festményt 2011 márciusában. Ők ketten a néhai polgármester egyenes ági leszármazottai, mivel Adorjánnak már nincs élő gyermeke.

A család egykori villája – amelyet Gálffy Imre 1940-ben édesapjától örökölt – ma is megvan, „Anna-ház” néven ismert, a Bedegvölgy utcában.

Szepesi S.
Fotó: Mocsári L.