Kultúra

Rakétakilövés a galériában

2007-06-18 15:25

ADD TO IWIW FACEBOOK TWITTER LIVE GOOGLE A Rakétacsoport Bartók címmel összművészeti akciót rendezett kiállítással, performance-szal, vetítéssel a Miskolci Galériában vasárnap. Az akció alapkoncepciója az volt, hogy az adott témához mindenki önálló, sajátos hangvétellel járuljon hozzá. Az összekötő alapmotívum maga a zene, mely Bartók forradalmiságának vezérfonala is. Mindez egyfajta újrafogalmazás, melynek célja, hogy a különálló kompozíciók hangversenyként csendüljenek eggyé, olyan kortárs hangvétellel, melyet maga Bartók is teremtett. A résztvevő művészek voltak: Dulibán Bernadett, Gyöngyösi Gábor, Gyuris Kriszta, Molnár Dávid, Szilágyi Rudolf, Telekes Balázs, Tóth Éva, Tóth Ramóna, Tóth Roland, Tóth Máté Attila, Vágó Szabolcs.A Rakétacsoport fiatal alkotó-csoportosulás. Tagjai az egri Eszterházy Károly Főiskola rajz-vizuális kommunikáció tanszékének végzett és végzős hallgatói, akiket a közös érdeklődési kör és az alkotás köt össze. A Rakétacsoport megközelítőleg három éve folytat művészeti, kulturális és közéleti tevékenységet. A csoport lényegében egy „érdekképviselet”, melynek célja, hogy támogassa az egyént, ha az egyén támogatja a csoportot, ezáltal aktívan bekapcsolódjon a szubkulturális és művészeti életbe, saját területein színesítve és frissítve azt.A Rakétacsoport olyan kulturális szerveződés, amely célja általánosságban a kulturális látókör szélesítésének elősegítése, az ilyen igények felkeltése, professzionális szakmai fórum létrehozása, a képzőművészet és kreatív gondolkodásmód és a vizuális kultúra minél szélesebb körű bemutatása és népszerűsítése, bemutatkozási lehetőségek megteremtése a műfajban tevékenykedők számára, a kísérleti műhelymunka támogatása, új értékek létrejöttének teremtése és bemutatása.Főbb céljaik, tevékenységeik:Képzőművészeti kiállítások, akciók szervezése; rendezvények szervezése, lebonyolítása; értékek létrehozása, hagyományőrzés-hagyományteremtés. A csoport műhelyének/műtermének kialakítása működtetése, valódi értékteremtő alkotói élet megteremtése (Budapest, Tűzraktér) Az EKF Rajz-tanszék Képi ábrázolás és Elektronikus ábrázolás szakirányokra budapesti székhelyű előkészítő létrehozása (RakéTANoda, Tűzraktér). Művészeti terápiás és preventív jellegű foglalkozások szervezése, segítése a vizuális nevelés jegyében, elsősorban a fiatalok és az ifjúság hátrányos helyzetű csoportjainak. Egyéb céljaink: a csoport alkotó tagjaiként szereplő pályakezdő alkotók összefogása, támogatása, alkotótelepek szervezése, pályázatok írása, Hasonló beállítottságú hazai és külföldi művészekkel, kurátorokkal, szervezetekkel történő kapcsolatfelvétel és kapcsolattartás.Átfogó információs rendszer működtetése, katalógusok, albumok, elektronikus adathordozók kiadása, internetes adatbázis létrehozása.A csoport segítséget nyújt tagjainak, illetve az egyesülettel kapcsolatban álló személyeknek audiovizuális performance-ok létrehozásához; fotó, mozgókép, videómunkák készítéséhez.Eddigi kiállításaik:2004 Eger, Vitkovics-ház, Szentendre, VI. Kis Magyar Performance Fesztivál, Budapest, Csók István Galéria. 2005 Szentendre, VII. Kis Magyar Performance Fesztivál, Budapest, Gödör Klub, Világveleje fesztivál Eger, Eszterházy Károly Főiskola, Líceum, Miskolc, Miskolci Egyetem, Továbbképző Központ.2006 Budapest, Gödör klub, Világveleje fesztivál, Szentendre, VIII. Nemzetközi Performance Fesztivál Eger, Kis zsinagóga, Első Kilövés Pécs, Dulánszky Stúdió Galéria, Hommage a Nagy B. István és Kovács László Eger, Kis zsinagóga, Nyílt Tér Budapest, KÉKA Galéria, Atmoszféra.2007 Budapest, Gödör klub, Világveleje fesztivál.Képgaléria:


Az értékeléshez be kell jelentekeznie.

Hozzászólások

Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezned. Jelentkezz be vagy regisztrálj.

Legyél te az első hozzászóló.

Miskolc TV mai műsora

2024-03-29 (Péntek)
Nincs műsorkiírás erre a napra... nézzen vissza később!