Közélet
Csalódott a ME-HÖK a tervezett keretszámcsökkentés miatt
2012-11-27 08:58
A kormány ismét csökkentené az államilag támogatott egyetemi, főiskolai képzésre felvehetők számát, a végleges döntés december elejére várható. A Miskolci Egyetem Hallgatói és Doktoranduszhallgatói Önkormányzata szerint ez a tandíj bevezetését jelentené, ami ellen maximálisan tiltakoznak.
„Csalódottak vagyunk” – fogalmazott Gáspár Marcell (lenti képünkön Molnár Péter), a Miskolci Egyetem Hallgatói és Doktoranduszhallgatói Önkormányzatának külügyi referense, reagálva arra a sajtóhírre, hogy a kormányzat ismét csökkentené – ezúttal 7-8 ezerrel – az államilag támogatott egyetemi, főiskolai képzésre felvehetők számát.– Nem értjük a tervezetet, mivel 2008-ban volt egy népszavazás a mostani kormánypárt kezdeményezésére, és egyértelműen az volt az emberek véleménye, hogy nem szeretnének tandíjat a felsőoktatásban. Először a jogász- és közgazdászképzésben, de a többi társadalomtudományi képzésben is csökkentik a keretszámokat, sőt, a műszaki területeken is ezt tervezik – mondta a külügyi referens.
A tervezet ellen tiltakozó akciókat is terveznek a hallgatók. Bár végleges döntés még nem született a kérdésben, a HÖK szerint már tavaly is drasztikus csökkentés történt, ami után csak jelképes lehetőségük maradt a jogász- és közgazdász-hallgatóknak bejutni az államilag finanszírozott képzésre. Ettől az évtől viszont egyáltalán nem lennének állami ösztöndíjas helyek a hallgatói önkormányzat szerint.
– Hangsúlyozták, hogy hosszabb távon egy önfenntartó felsőoktatást szeretnének bevezetni, ez pedig egyértelműen a tandíj bevezetését jelenti, ami ellen maximálisan tiltakozunk – emelte ki Gáspár Marcell.
K. I.
Az értékeléshez be kell jelentekeznie.
Miskolc TV mai műsora
2024-05-19 (Vasárnap)
Nincs műsorkiírás erre a napra... nézzen vissza később!
Nincs műsorkiírás erre a napra... nézzen vissza később!
Hozzászólások
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezned. Jelentkezz be vagy regisztrálj.
Legyél te az első hozzászóló.